Igazi nehézsúlyú dízellel üzen a Volkswagen, itt a 421 lóerős V8-as Touareg
Azt csinálja a VW, amiben igazán jó, egy jó nagy, V8-as TDI-t küld a piacra.
Azt csinálja a VW, amiben igazán jó, egy jó nagy, V8-as TDI-t küld a piacra.
A német prémiummárka újdonsága modernizált külcsínnel és MBUX fedélzeti rendszerrel debütált.
A belső égésű motorral szerelt személyautók napjai meg vannak számolva, de országonként eltérő, hogy mikortól tűnnek majd el az új járművek piacáról.
Az ingolstadti gyártó két új erőforrás variánst leplezett le tavaly debütált 5 méteres SUV modelljéhez.
A sportkompaktból nemcsak benzines-, hanem takarékos dízel változat is érkezett.
A dízelmozdony szakértő kezek munkáját követően most szebben csillog, mint új korában.
Ha a Citroën C5 AirCross bezsebeli a rangos autós díjat, akkor azt elsősorban kényelmes rugózásának, puha üléseinek és praktikus kialakításának köszönheti majd. Gyorsan kipróbáltuk, jövünk minden részlettel, így többek közt a hazai árakkal is.
Ez a német prémium autó elsősorban nagy teljesítményéről, vállalható fogyasztásáról, illetve méretes csomagteréről ismerszik meg.
Felfrissített külcsínnel és modernizált technikával támad a német gyártó bestseller modellje.
A VW konszern cseh márkája az árazását tekintve bőven a prémium kategóriába katapultálta új portékáját. Cserébe viszont igen sportos és nagyon tágas.
Elődjénél jelentősen nagyobb utas- és csomagtérrel, illetve modern technikával támad az új Focus kombi, melyből mi a legexkluzívabb kivitelt fogtuk vallatóra. Teszten a kompakt kombik Louis Vuittonja.
Kívülről ugyan nem látszik, de több ezer alkatrész változott a Mercedes legnépszerűbb modelljén, melyből mi egy észszerű teljesítményű dízelmotoros kombi változatot fogtunk vallatóra.
A japán márka heteken belül hazánkba érkező kompakt modellje egyrészt külcsínjével, másrészt kicsit benzines, kicsit dízel motorjával hívja fel magára a figyelmet.
A francia gyártó 7 év után küldi nyugdíjba az előző Cliót, amelyet a most leleplezett ötödik generációs verzió követ a sorban.
A hazánkban készülő kompakt divatterepjáró legolcsóbb modellje éppen csak becsúszott a 10 millió forintos lélektani határ alá.
Ezúttal a motor előmelegítés egy igazán egyedi és nem éppen veszélytelen módjára esett a választás.
A csehek kompakt újdonságának legolcsóbb kivitele mintegy 5,5 millió forintos áron startol.
Akadnak olyan autók, melyeket már egy lakókocsi is alaposan leterhel. És van olyan pickup, aminek tucatnál több ilyen vontatmány sem jelent különösebb gondot.
Pár éve még mindenki gázolajos autót akart, mára tömegek fordulnak el tőle a használtkocsi-vásárláskor is.
Nagyobb, erősebb, okosabb. A GMC így jellemzi legújabb modelljét, melynek fizimiskáját nem szívesen látnánk viszont a visszapillantó tükrökben.