szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A japán márka heteken belül hazánkba érkező kompakt modellje egyrészt külcsínjével, másrészt kicsit benzines, kicsit dízel motorjával hívja fel magára a figyelmet.

A Mazda november végén a Los Anleges-i Autószalonon leplezte le a 2013 óta piacon lévő 3-as modell sokak által várt utódját. Ami hamarosan Magyarországon is kapható lesz, és nem mellesleg így mutat:

Mazda

Mint a gyártó hazai képviseletétől megtudtuk, az új Mazda 3 első példányai körülbelül egy hónap múlva, február végén, március elején érkeznek meg Magyarországra, az első szerencsés tulajdonosok pedig várhatóan március közepén vehetik majd át autójukat.

A hamarosan a magyar Mazda weboldal konfigurátorába is bekerülő kompakt újdonság alapára 7 044 800 forint, mely összegért egy alapfelszereltségű, kéziváltós, 122 lóerős Skyactiv szívó benzinmotoros modell vezethető haza. Ez első és még második olvasatra is igen magas összeg, hiszen a kifutó típus Emotion alapfelszereltséggel már 4 859 900 forintos áron elérhető. És a VW Golf ugyancsak kifutóban lévő alapmodellje sem kerül többe 5 857 790 forintnál.

Mazda

Viszont az előd alapmodellje csak 100 lóerős és sokkal fapadosabb, mint az új generáció. A szigorított EuroNCAP-teszt ötcsillagos elvárásainak megfelelő új Mazda 3 alapkivitele körülbelül annyi extrát tartalmaz, mint a kifutó modell Revolution kivitelű 120 lovas változata, ami 6 689 900 forintba kerül. Alapáron jár többek közt a LED-es fényszóró, a HUD, a bőrkormány, az Apple CarPlay és Android Auto támogatás, illetve egy seregnyi vezetéstámogató rendszer.

Átalakul a modellkínálat szerkezete, a vásárlók többféle variációs lehetőséggel élhetnek. Az alapmodell felett található a Plus kivitel, ami mellé választható a Style és Sound csomag, és ezek felett rendelhető továbbá a Luxury és/vagy Safety csomag. A benzines alapmotor mellé alapáron jár a 24 V-os lágy-hibrid rendszer, illetve a részterhelésnél automatikusan akitválódó hengerlekapcsolás funkció. Az automataváltó felára 750 000 forint, a 116 lóerős dízel Skytactiv-D Mazda 3 alapára pedig 7 674 900 forint.

Mazda

A 4- és 5-ajtós változatban készülő Mazda 3 nagy újdonsága a kínálatban júliusban felbukkanó Skyactiv-X motor. A 181 lóerős erőforrás a benzines és gázolajos motorok előnyeit kombinálja egymással: a gyártó közlése szerint az új motor nemcsak finoman jár és magas fordulatszámig pörgethető, hanem egyben alul is nagy a nyomatéka és kedvező a fogyasztása. Ezzel a teljes iparágban egyedinek számító motorral 8 094 900 forint lesz az új Mazda 3 alapára.

Összkerékhajtással is rendelhető a típus, de csak a Skyactiv-X motorral együtt, a legolcsóbb négykerék-hajtású változat alapára 8 844 900 forint.

Mazda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!