A kórházak egymással sem konzultálhatnak, az egészségügy leterheltsége pedig nemcsak a koronavírus miatt okozhat hatalmas károkat, hanem azért is, mert még legalább ugyanennyi ember meghalhat, akinek a más betegségével nem tudnak foglalkozni – mondta Kunetz Zsombor.
A boltok zárórájának későbbre tolása és a létszámkorlát jó ötlet, az viszont, hogy más szolgáltatásokat újraindítsanak, még határozottan korai, akinek pedig a második oltás óta nem telt el még hét nap, hamis biztonságérzete lehet – írta a MOK elnöksége.
Iskolai években mérve lassan elballag a NER: jövőre lesz 12 éve, hogy az Orbán Viktor pártelnök vezette Fidesz megszerezte az első kétharmados győzelmét. Úgy gondoltuk, egy évvel a választás, illetve – iskolai hasonlatnál maradva – az érettségi előtt kisérettségiztetjük a kormányt a klasszikus tárgyakból, mint a magyar (társadalom, oktatás, egészségügy), matek (gazdaság), történelem (demokrácia, jogállam, történelemszemlélet) és idegen nyelv (külpolitika). A szabadon választott tárgy pedig mi lehetne más, mint a tesi (vagyis a sport). Cikksorozatunkban szakértők segítségével elemezzük a kormány eredményeit, többen érdemjegyet is adtak. A magyar és a matek értékelésével kezdjük. Szerdán jön a második kör, utána pedig olvasóinktól is várjuk az osztályzatokat.
Egyre többen szenvednek az ételintoleranciától és nemcsak a testi tünetek miatt. Speciális ételeket kell beszerezniük, amelyek drágábbak az átlagosnál. És bár az érintetteknek adókedvezmény jár, ezt sokan nem veszik igénybe, mert senki nem tájékoztatja őket a lehetőségéről.
A kormánytól független sajtó azt kérte, mutassák meg, mi folyik a magyar kórházakban. Az államtitkár válasza: a baloldali portálok kamuhíreket terjesztenek és lejáratják a magyar egészségügyet.
Komoly tévedés, hogy az igazság kimondása az egészségügyről pánikot kelt – állítja Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. A gyermekgyógyász szerint a magyar egészségügyet jelenleg azok az orvosok és ápolók tartják össze, akikben mélységes hivatástudat van. Több évtizedes hollandiai tapasztalattal a háta mögött úgy látja, a magyar egészségügy a hatvan-nyolcvan évvel ezelőtti tradíciók mentén, hierarchikus rendszerben működik, ez is magyarázza a tragikus halálozási adatokat.
Huszonnyolc magyarországi szerkesztőség – köztük a hvg.hu – fordult nyílt levélben a kormányfőhöz és a tiszti főorvoshoz azt kérve: tegyék végre lehetővé az objektív tájékoztatást a kórházakban uralkodó állapotokról. Mint figyelmeztetnek: a mostani információhiány közvetve a járvány súlyosbodásához vezet.