Felfoghatatlan összeget kér Kásler az egészségügyre
Közel egy évvel a kinevezése után Orbán Viktor elé tárja tíz elemből álló tervét Kásler Miklós, ez az egészségügyi programja, amire 1500 milliárd forintot kér.
Közel egy évvel a kinevezése után Orbán Viktor elé tárja tíz elemből álló tervét Kásler Miklós, ez az egészségügyi programja, amire 1500 milliárd forintot kér.
hvg.hu
Egy napja írtunk róla, hogy hiába kapott lassan két hónapja adományágyakat a budapesti Heim Pál kórház, hogy a beteg gyerekeikkel maradni akaró szülők normális körülmények között pihenhessenek, a fekhelyek az Üllői úti osztályokon mégsem bukkantak fel. Most kiderült, hogy miért: az intézmény szerint az ágyak nagyok, veszélyesek és nem elég higiénikusak. Nem tévedés, ezt ugyanaz a kórház írta, amelyben a szülők hányás- és pisifoltos matracon fekszenek, és amelyiknek egy másik telephelyén saját maguk vettek az adományágyakkal azonos típusból.
Joó Hajnalka
Nem egyeznek a hivatalos statisztikák az Emmi-miniszter által megnevezett számokkal, mutat rá egy orvos a Facebookon.
hvg.hu
A Los Angelesben található Cedars-Sinai Kórház több mint 100 kórtermébe került az Amazon Echo okoshangszóróból, hogy a segítségével teszteljék le a betegekre szabott egészségügyi alkalmazást.
hvg.hu
A megkérdezettek fele tisztában van azzal, hogy bűncselekményt követ el az az orvos, aki 30 000 forintot kért az ingyenes ellátásra jogosult betegtől.
hvg.hu
15 ezer érsebészeti műtétre lenne szükség, de csak 9500-at végeznek.
hvg.hu
Azt állítja egy egészségügyis, hogy a múlt héten egyik éjszaka egér esett a fejére a Dél-pesti Centrumkórház egyik nővérszállóján. A fotói alapján a szállás borzalmas állapotban van.
hvg.hu
Csökkent a humán papillomavírus (HPV) méhnyakrákért is felelős két típusának előfordulása azóta, hogy 2006 óta oltással lehet megelőzni a betegség kialakulását, a HPV 16-os és 18-as típusa azóta kisebb arányban okozott a méhnyakrákot – állapították meg amerikai kutatók tízezer nő biopsziáit elemezve.
MTI
Ezt jelentette be Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az információ már tavaly ősszel is elhangzott.
hvg.hu
Kunetz Zsombor szerint súlyos problémák vannak a mentésirányítással, a fő gondot pedig az jelenti, hogy a mentőszolgálat vezetése a "mindenhez mindig mentőt" szemléletet képviseli.
hvg.hu
A Csolnoky Ferenc Kórházban rövid időn belül megfeleződött az érsebészek száma, miután a hat szakember közül hárman jelezték: távoznak. Az osztályvezető főorvos is köztük van.
hvg.hu
Nem fogjuk tudni megállítani az orvosok elvándorlását, és nem a több pénz a megoldás az orvosként egészségfejlesztésre szakosodott Márky Ádám szerint. A magyar egészségügyet kiélezett evolúciós színtérnek nevezte, ahol a magánellátást megfizetni képes gazdagok jobb túlélési eséllyel indulnak, de pont azt tudatosítaná, hogy ez közös ügy, mert mindenkit ugyanabba a mentőbe tesznek, ha baj van. Ingyenes képzést hirdet orvostanhallgatóknak, mert rajtuk keresztül nálunk is adaptálhatónak tartja az amerikai egészségfejlesztési modellt, amiben az orvos jólléte is fontos.
Csak idén több mint harminc háziorvosi praxis üresedett meg.
hvg.hu
Nem nálunk a legegészségesebbek a gyerekek, viszont ha fáj a foguk, szinte kivétel nélkül orvoshoz kerülnek.
hvg.hu
Szülők panaszkodtak az eljárás miatt Székely Lászlónak. A javaslatokkal a minisztérium is egyetértett.
hvg.hu
Az énekes nem véletlenül dicsérte agyon a kórházi ellátását.
hvg.hu
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a 24.hu-nak adott interjúban mondta ezt, szerinte a kormányok mindig másodlagosként kezelték az egészségügyet. Azt is mondta, hiába írtak könyvtárnyi könyvet az egészségügyről, nem hallgatnak rájuk, ma Magyarországon pedig lutri, hogy müncheni szintű ellátást kapunk, vagy az út szélén halunk meg.
hvg.hu
Több érdekes dolgot is tartalmazó interjú jelent meg a Figyelőben Svébis Mihállyal.
hvg.hu
Az Esmya értékvesztése meglátszik a gyógyszergyár negyedik negyedéves és éves jelentésén.
hvg.hu
Az egészségügyre az Isten pénze is kevés – és ezen beteg gyerekek képének osztogatása sem változtat.