Városi konzultációt indított a helyi kórház önkormányzati forrásból való fejlesztéséről Grezsa István, aki a napokban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként elindul Hódmezővásárhelyen.
Az amputálástól megmentett lábak száma és az egészségügyre fordított GDP-arányos költés erősen függ egymástól. A kormány gyorsan is rendbe tehetné az érsebészetet, de nem teszi.
Gyakran szükségtelenül tág spektrumú antibiotikumot adnak az orvosok a betegeknek, ami súlyosabb mellékhatásokkal, a rezisztencia gyorsabb kialakulásával jár.
A város polgármestere nem tesz eleget az őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletnek - mondta a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója csütörtökön.
Azonnal nyilvánosságra kell hozni, hogy megoldott-e a Veszprém megyei kórházak diagnosztikai laborháttere, és ha nem, még ma megoldást kell találniuk az egészségügyi szerveknek – véli a Társaság a Szabadságjogokért. A jogszabályok értelmében ugyanis nem működhet kórház laboratóriumi diagnosztikai háttér nélkül – áll a jogvédő civil szervezet közleményében. Sem a megyei kormányhivatal, sem a tiszti főorvos nem árulja el, mi a pontos helyzet, csak szivárgó hírekből tudható, hogy az egész megye kórházi laborháttér nélkül maradt. Ez mérföldkő a magyar egészségügyben: ilyen súlyos és ennyi embert érintő összeomlás eddig még nem történt. A TASZ orvost, egészségügyi dolgozót és beteget is keres, hogy legyenek ügyfelei a jogsértés miatt indítandó eljárásban.
Valótlannak nevezte a Semmelweis Egyetem azt az értesülést, amely szerint az intézmény közel negyven klinikája közül többen is súlyos gondok vannak a műtők hűtésével. Azt is közölte ugyanakkor, hogy a korábban telepített hűtőberendezések kapacitása nem elegendő.
Az őrült orvosi "praktikák" egyik melegágya maga a Facebook, a közösségi oldal ezért száműzi felületéről a félrevezető, és nem ritkán életveszélyes bejegyzéseket.
Hét beteg, köztük egy hordágyra szíjazott fél napig utazott Balatonfüredre, négy közülük műtött, miközben az autóban nincs légkondicionálás - erős történet jelent meg egy egészségügyi Facebook-csoportban.
"Teljes káosz van az ellátásban. Budapesten, ha az érsebészeti ellátással kapcsolatos problémákat egy 1-től 10-ig terjedő skálán mérjük, 9-est adnék", mondja a hvg.hu-nak Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, aki az egyik budapesti érsebészeti osztályon dolgozik. Gyorsleltárt készítettünk arról, mekkora kihívásokkal küzd az egészségügy egyik legrosszabb állapotban lévő területe.
Kell-e tartanunk az előttünk álló bizonytalan, robotikai forradalom küszöbén álló jövőtől? Egyáltalán tudhatunk-e bármit is arról, hogy mi vár ránk a következő években, évtizedekben? Jövőkutató szakértők vázolták fel a lehetséges forgatókönyveket, ott voltunk mi is.
Az egészségügyi ellátórendszer és finanszírozása működik, azonban a jelenlegi formájában nem fenntartható. A fenntartható működést a hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás, valamint az átlátható és hatékony gazdálkodás segítheti elő.