Hazai és határon túli szervezetek is védelmükbe vették a Színház-és Filmművészeti Egyetemet
Kiállnak az oktatás szabadsága mellett, és arra kérik a döntéshozókat, hogy szavazzanak nemmel.
Kiállnak az oktatás szabadsága mellett, és arra kérik a döntéshozókat, hogy szavazzanak nemmel.
A Színház-és Filmművészeti Egyetem elleni bújtatott kormányzati támadásról.
Kijelölték az újonnan létrehozott alapítványok működési kereteit.
Összeállt hat egyetem kuratóriuma, amelyeknél alapítványi kézbe adják a fenntartói jogokat. Bódis József államtitkár azt is bejelentette, hogy összeolvad a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem.
Arra kérik a parlamenti képviselőket, hogy ne asszisztáljanak ahhoz, hogy ideológiai alapon kivéreztessék a hazai színházi és filmes képzés egyetlen, 155 éves múltra visszatekintő állami intézményét.
Az ezres listára nyolc magyarországi felsőoktatási intézmény került fel.
Az ügy előzménye egy törvényjavaslat, amely szerint az SZFE-nek szeptember 1-től alapítványi formában kellene működnie.
Egy törvénytervezet szerint az SZFE-nek szeptember 1-ig meg kell változtatnia a működési modelljét. Az egyetem szerint a hátralévő idő „ijesztően kevés”.
Semjén Zsolt nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Van olyan egyetem, ahova majd feleannyian jelentkeztek, mint tavaly.
Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter jelentette be a gazdasági akcióterv részeként.
Minden magyar egyetem rendben áttért a távoktatásra, a gyakorlati órákat azonban nem lehet online tartani. Minden valószínűség szerint a vizsgák és az államvizsgák többsége is online fog lezajlani, de vannak olyan tárgyak, amelyeket képtelenség így számonkérni. Emiatt Debrecenben például augusztus végéig tart a félév, de máshol is csúszhatnak egyes gyakorlati vizsgák.
A Corvinus már átállt erre a formára, működéséről egyelőre kevés a tapasztalat, de még idén több intézményt átállítana a kormány.
Eltérő megoldások születtek a felsőoktatási intézményekben, van ahol a neptunon kommunikálnak, más helyen online streameket használnak.
Pénteken még úgy lehetett tudni, hogy a kollégistáknak pusztán a közvetlenül szükséges személyes holmijukat kell magukkal vinniük.
Nem csak az egyetemek, a kollégiumok is bezárnak a koronavírus miatt.
Március 23-ig kell az egyetemeknek megteremteni a távoktatás feltételeit, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint így garantált a hallgatók számára a félév akadálytalan teljesítése a koronavírus miatt hirdetett veszélyhelyzet alatt is.
Péntekig minden magyar hallgatónak el kell hagynia a felsőoktatási kollégiumokat a koronavírus-járvány miatt, ha nem megoldott a lakhatás, a rektorok méltányossággal engedélyezhetik a maradást – tudatta közösségi oldalán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A külföldiek maradhatnak.
A kormányrendelettel jött új szabályok miatt minden magyar felsőoktatási intézményben változások lépnek életbe.