Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#energiapolitika

MTI Gazdaság

Energetikai együttműködést kötöttünk Szlovákiával

Szlovákia és Magyarország kétoldalú szerződést köt az észak-déli gázvezeték létrehozásáról - ezt a két ország miniszterelnöke, Iveta Radicová és Orbán Viktor jelentette be keddi pozsonyi megbeszéléseik után sajtóértekezleten.

Pápai Csaba Gazdaság

Az ember, aki szembeszállt Oroszországgal

Tim Osborne ügyvéd, a GML igazgatója immár fél évtizede gyakori vendég Hágában. Cége, amely az orosz állam által felszámolt Jukosz többségi tulajdonosa, még 2005-ben fordult a nemzetközi bírósághoz, hogy érvényt szerezzen az Oroszországgal szemben fennálló több mint 100 milliárd dolláros kártérítési igényének. Bár Hágában a GML-nek áll a zászló, Osborne koránt sem elégedett, hiszen, mint a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban elmondta, amióta Oroszország tavaly felmondta az Energia Charta Egyezményt, a külföldi beruházók helyzete még bizonytalanabbá vált.

MTI Itthon

Bencsik: nagyobb állami szerepvállalás az energetikában

Bencsik János államtitkár a Napi gazdaság csütörtöki számában megjelent interjújában úgy fogalmazott: zöld adórendszert, egyszerűsödő engedélyeztetési eljárásokat és pályázatokat, bővülő forrásokat és nagyobb állami szerepvállalást valósít meg a kormány az energetikában.

Papp László Tamás Vélemény

Lehet más a rendszerkritika

Az LMP kétségtelenül nagyon haragszik a mostani fogyatékos demokráciánkra. De nála remélni lehet: a rendszerért haragszik, s nem a rendszer ellen. Hogy a pluralista jogállamot javítani és nem felszámolni akarja. Nem kevervén össze a rendszerbírálat jogát a rendszerdöntés szándékával. Bizonyítván: lehet más stílusú rendszerkritika is, mint a Jobbiké.

MTI Gazdaság

Az Európai Bizottság támogatná a Déli Áramlatot is

A Nabucco gázvezeték változatlanul elsőbbséget élvez az Európai Unió energiapolitikájában, ám a közösség támogatná a Déli Áramlatot is − fejtette ki egy szófiai energetikai fórumon az Európai Bizottság energiaügyekben illetékes tagja.

hvg.hu Itthon

Moszkvával barátkozik a Jobbik

Sajtóhírek szerint egyes európai szélsőjobboldali pártok működését – legalábbis részben – Oroszország finanszírozza. Ezt a gyanút jellegéből fakadóan nem lehet egyértelműen bizonyítani. Moszkva szempontjából előnyös lehet a szélsőjobboldallal kialakított partnerség az egyes országok belpolitikájának befolyásolására – állítja a Political Capital.

hvg.hu Gazdaság

A kormányt nem izgatja az EMFESZ sorsa

A kormány nem lát semmiféle kockázatot az EMFESZ-szel kapcsolatban - írja a Világgazdaság a szerdai számában. A Népszabadság szerint eldöntött ténynek látszik, hogy a Gazprom lesz a gázkereskedő cég többségi tulajdonosa. A Magyar Nemzet információi szerint az MVM gázkereskedői engedélyt kért.

hvg.hu Gazdaság

Energetika: Magyarország felkészületlenül áll a kihívások előtt

Magyarország felkészületlenül áll a következő évtizedek energiapolitikai kihívásai előtt, miközben kiszolgáltatott helyzetben van: energiafüggősége magas, gazdasági mozgástere kicsi, zöldenergia potenciálja lényegesen alacsonyabb a többi kelet-közép-európai régiós országénál - összegezi a Constellation Energy Institute (CEI) tanácsadó cég legfrissebb tanulmánya.

1 2 3 4
Ismerjük fel az evészavarokat: ezek a leggyakoribb típusok és tüneteik

Ismerjük fel az evészavarokat: ezek a leggyakoribb típusok és tüneteik

A MÁV pótlóbusz-flottát ígér a szegedi vonalra a vasárnapi csúcsforgalomra

A MÁV pótlóbusz-flottát ígér a szegedi vonalra a vasárnapi csúcsforgalomra

„Családunk minden generációja bizonyítéka az ő erejének” – interjú a holokauszttúlélő Lily Ebert dédunokájával 

„Családunk minden generációja bizonyítéka az ő erejének” – interjú a holokauszttúlélő Lily Ebert dédunokájával 

Fedősztori és testőrök: így jelent meg egyszer csak Steven Spielberg egy óbudai gimnáziumban

Fedősztori és testőrök: így jelent meg egyszer csak Steven Spielberg egy óbudai gimnáziumban

A polleneket is hozza magával a tavaszi meleg, indul az allergiaszezon

A polleneket is hozza magával a tavaszi meleg, indul az allergiaszezon

Zelenszkij: Azerbajdzsánból is szállíthatunk gázt Európába

Zelenszkij: Azerbajdzsánból is szállíthatunk gázt Európába

Megvédte a címét Jannik Sinner Melbourne-ben – videó

Megvédte a címét Jannik Sinner Melbourne-ben – videó

Megrongáltak egy optikai kábelt a Balti-tenger fenekén

Megrongáltak egy optikai kábelt a Balti-tenger fenekén

„Bindzsisztán nemcsak a hazug, tolvaj miniszterelnökéről ismerszik meg” – Pottyondy Edina beleszállt Majkába

„Bindzsisztán nemcsak a hazug, tolvaj miniszterelnökéről ismerszik meg” – Pottyondy Edina beleszállt Majkába

A címlapról ajánljuk
Auschwitz 80