Lehet más a rendszerkritika

Az LMP kétségtelenül nagyon haragszik a mostani fogyatékos demokráciánkra. De nála remélni lehet: a rendszerért haragszik, s nem a rendszer ellen. Hogy a pluralista jogállamot javítani és nem felszámolni akarja. Nem kevervén össze a rendszerbírálat jogát a rendszerdöntés szándékával. Bizonyítván: lehet más stílusú rendszerkritika is, mint a Jobbiké.

Lehet más a rendszerkritika

A választások meglepetéseként hatott sokaknak az LMP. Mely a 7,48 százalékával nem csupán fölülről súrolta, de magabiztosan átugrotta a parlamenti küszöböt. Fővárosi listás eredményével pedig a Jobbikot is lekörözte. Így Budapesten pillanatnyilag a Lehet Más a „harmadik erő.” Megérdemli hát, hogy választ keressünk rá: a formális programokon túl kik ők és mit akarnak? Cikkíró a tavalyi uniós kampány eredményhirdetését követően röviden elemezte a párt tevékenységét, nem titkolván el velük kapcsolatos fenntartásait. Melyek azóta sem tűntek el vagy oldódtak fel. Az LMP gyakorlatilag a ’68-ban színre lépett hippi-nemzedék újbalos, zöldpárti, közösségelvű, társadalom- és rendszerkritikai gondolatkörét viszi tovább. Amely részleteiben lehet tetszetős, rokonszenves, de egészét nézve mégiscsak inkább sorolható a naiv utópia, mint a szikár reálpolitika kategóriájába.

Hernádi Levente

Biztató ugyanakkor, hogy a Lehet Más a programjában is elhatárolódott a zöld mozgalmak demokráciát felszámolni vagy veszélyeztetni akaró militánsaitól. „A hatvanas és hetvenes évek ökoautoritárius szerzői, akik a demokrácia korlátozásában látták az egyetlen megoldást, kétes hírnevet szereztek az ökológiai politikának, s alighanem ennek a számlájára írható, hogy ma egyesek úgy viselkednek, mintha a klímaváltozás csak a szabadság ellenségeinek ravasz összeesküvése folytán került volna fel a nemzetközi politika napirendjére. Mi nem tartunk az öko-autoritáriusokkal” – írja az LMP-program. Ugyanitt szögezi le a párt: „Eszünk ágában sincs tehát szembefordulni az emberi személy morális autonómiájának kibontakozásához kereteket adó liberális demokráciával, hanem inkább fejleszteni szeretnénk azt.” Vagyis az LMP-nek – szemben a Jobbikkal – a liberális mint jelző nem szitokszó. Jómagam több dologban vitatkozom az LMP-vel, mint ahányban egyetértek vele. De ha választani kellene: a Jobbik vagy az LMP kapjon 16-17 százalékot, akkor persze az utóbbit választanám.

Az LMP – a Jobbikkal ellentétben – arrébb tolni kívánja rendszerünk falait, nem pedig kidönteni. Híveinek tábora három fő rétegből tevődik össze. Az egyik az a – hazai szinten legalábbis – békésen antikapitalista „zöld baloldal”, amelyet itthon az ATTAC, illetve a Védegylet jelenített meg. A másik ama jogvédő, társadalmi anomáliákra szabadságpárti orvosságot kereső – időnként sajna doktriner – budapesti és nagyvárosi értelmiség, amely eddig magához legközelebb az SZDSZ-t érezte, de csalódott a pártban. S végül talán legnagyobb hányadban az első választók, illetve huszonéves fiatalok, a nagypárti középerőkből kiszeretett átlagpolgárok. Annyi bizonyos, az LMP-szavazók javarésze nem erőszakosan felforgatni, hanem békésen megreformálni akarja az országot. Híveik döntő többsége középutas és/vagy liberális, akik nemigen rokonszenveznének a tulajdonviszonyok gyökeres átalakításával.

Elvileg nem lehetetlen szabadelvű platformról képviselni az ökopolitikát, sőt. Számos rokon vonás található a demokratikus zöldpárti és piacpárti eszmekör viszonylatában. Más nézőpontból bár, de mindkettő népszerűtlen dolgokról beszél. A piacpárti arról, hogy nem fogyaszthatunk többet annál, mint amennyit egyénileg és közösségileg termelünk. Mert az eladósodáshoz vezető fogyasztás logikusan válságba torkollik. Ha az egyén a felelőtlen életvezetése miatt zűrbe kerül, nem mutogathat azonnal és mindig segélykérően az államra. Hisz öngondoskodó polgári mentalitásra az serkent, ha a közt reprezentáló hatalom csak akkor avatkozik be, amikor feltétlenül szükséges. A zöldek pedig arról: az ember csak annyira szóljon bele a természet „láthatatlan kezének” munkájába, amennyire muszáj. Ésszerű takarékossággal vásároljunk, mert a felesleges dolgok előállítása, használata (és hulladékként történő felhalmozódása) aránytalanul megterheli a bennünket is eltartó élővilágot.

Abban talán liberálisok és zöldek egyetérthetnek: fedezetlen jóléti kiadások helyett visszatérülő energia- és környezettudatossági programokra (pl. alternatív, megújuló energiaforrások kinyerésére) kéne százmilliárdokat fordítani. Hogy unokáinknak is legyen miből fűteni. Vagy abban, hogy a gáz és a benzin árát nem szabad hatóságilag lenyomni. Mert nemcsak hogy környezetszennyezőek, de a kiaknázható energiakészletünk nem végtelen. A fosszilis energiafajták drágasága takarékosságra (illetve más lehetőségek felkutatására) ösztönöz. De nyilván azon sem vesznének össze szabadelvűek és környezetvédők, miszerint ellenjavallott szociális alapon mentőövet dobni azoknak, akik a felvett hiteleiket az erejüket felülmúló luxusfogyasztásra költötték. Illetve azok a bankok sem kaphatnának nyakló nélkül tőkeinjekciót, melyek felelőtlen hitelezési politikájukkal ezt lehetővé tették. A mértéktelen túltermelés és túlfogyasztás gazdaság és a környezet működésében egyaránt komoly bajokhoz vezet.

E sorok írója annyiban osztja tehát az LMP felfogását, hogy országunk ellátórendszerei, energiapiaca, környezetgazdálkodása, párt- és kampányfinanszírozása gyökeres reformra szorulnak. Annak módjában kétségtelenül nagyon eltérhet a véleményünk. De az LMP mégis jó hatással lehet a politikai rendszerre, ha annak kritikáját szalonképes, higgadt, a népboldogító utópiareceptektől elegánsan tartózkodó módon végzi el. Demokráciában lehet bírálni a rendszert, ha nem tetszik. Csakhogy korántsem mindegy, milyen stílusban (és módszerekkel) teszi ezt egy párt.

Kemping bicikli, felvonulás és elvtársi csók – így fogadták eddig az űrhajósokat Magyarországon

Kemping bicikli, felvonulás és elvtársi csók – így fogadták eddig az űrhajósokat Magyarországon

Jurij Gagarinnak és Farkas Bertalannak is hatalmas, nyitott autós felvonulást szerveztek Budapesten, miután visszatértek az űrből és erre a propaganda is készült rendesen. Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.