EP-választás: nem vették nyilvántartásba a Momentumot
Visszautasította a párt kérelmét a Nemzeti Választási Bizottság.
Visszautasította a párt kérelmét a Nemzeti Választási Bizottság.
hvg.hu
Antonio Tajani szerdán egy olasz rádióinterjújában azt mondta Mussoliniről: "Nem vagyok fasiszta, soha nem voltam fasiszta, nem osztom a politikai nézeteit sem, de legyünk őszinték, utakat, hidakat, sportlétesítményeket épített, termővé tette Olaszország számos részét."
MTI
A Euronewsnak adott interjúban az EPP frakcióvezetője azt mondta: a Néppártban nincs helye erőfitogtatásnak.
hvg.hu
Az Európai Parlament is aggódik a Huawei-veszély miatt, a Bizottság viszont sokkal keményebben lépett fel kedden.
unknown
A tisztességtelen forgalmazói gyakorlatról szóló jogszabály 16 bevett gyakorlatot igyekszik megakadályozni.
hvg.hu
Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére, amennyiben Moszkva továbbra is megsérti a nemzetközi jogot – figyelmeztetett kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).
hvg.hu
Manfred Weber EPP-csúcsjelölt sajtótájékoztatót tartott a Dohány utcai zsinagógánál. Megismételte, három kritériumnak teljesülnie kell, azokból nem enged. Egyelőre nincs megegyezés, folytatják a tárgyalásokat. Weber szeretne megoldást találni, meglátja, erre van-e lehetőség.
hvg.hu
A Néppárt alapvető értékeit a Fidesznek is tiszteletben kell tartania - mondta az Orbánnal folytatott találkozó után Manfred Weber, aki továbbra is bocsánatkérést vár Orbántól. A CEU maradása kulcskérdéssé vált.
hvg.hu
A Politico mandátumbecslése szerint a múlt héthez képest három hellyel többre számíthatnak az EP-választásokon.
hvg.hu
A volt romániai korrupcióellenes főügyész kinevezését legvehemensebben saját hazája szeretné megakadályozni.
MTI
Elég a matematikához értenie annak, aki meg akarja jósolni, milyen következménye lenne a Fidesz néppárti búcsújának. Abban a pillanatban kialakul ugyanis egy Orbán Viktor elleni többség az Európai Parlamentben – méghozzá 2024-ig. A Fidesz ezzel mit sem törődve mer kicsi lenni.
G. M.
Szájer József EP-képviselő a Magyar Hírlapnak adott interjúban elismerte: próbáltak tárgyalni a kereszténydemokrata német CDU vezetőivel a kormány "Brüsszel-ellenes lépéseiről".
hvg.hu
A békemeneteket szervező alapítvány szerint a Néppárt vezetősége arra akarja utasítani Orbán Viktort, hogy forduljon a magyarok többségi akarata ellen. "Íme, a demagógia felsőfokon" – írták.
hvg.hu
A Fidesz EP-képviselője ugyanakkor az ATV-ben megerősítette, hogy benne akarnak maradni a konzervatív pártcsaládban.
hvg.hu
Először erősítették meg, hogy a Néppárton kívüli pártokkal is tárgyalt a Fidesz.
hvg.hu
Képviselőjük negyed évszázada még csodálta a liberális Orbánt, de pont olyan vezetővé vált, mint amilyeneket akkoriban kritizált.
hvg.hu
Már 10 párt kérte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.
hvg.hu
Egy hallatlanul sikeres portréfilm mellett több félig titkos magánlátogatás ágyazott meg az egykori trónörökös iránti lelkesedésnek.
Lázadás? Egységfront? Összellenzék? Ami tegnap még igaznak tűnt, azt már el is temette a Demokratikus Koalíció és a pártot vezető házaspár. Dobrev Klára jelölése és lassan kibontakozó kampánya mindannak a tagadása, amiért a DK az utóbbi időben az utcán küzdött. Ettől még a párt profitálhat belőle... akár csak a Fidesz. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.
A Fidesznek továbbra sem jósolnak kétharmadot.
hvg.hu