Igazgatóváltás miatt 12 tanár mondott fel egy pesti gimnáziumban
Még a portás is otthagyta a Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumot.
Még a portás is otthagyta a Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumot.
Rövid idő alatt négy vezető beosztású, magyar nemzetiségű közalkalmazott nyújtotta be felmondását a Beregszászi járásban, miután a Mirotvorec (Béketeremtő) szélsőséges szervezet a hét elején feltette személyes adataikat a kettős állampolgárságú kárpátaljaiakat listázó weboldalára.
A Bors úgy tudja, a műsorvezető beadta felmondását a TV2-nél, és lecseréli menedzserét is.
Újabb sürgősségi osztály vezetője mondott fel, mert elege lett, hogy nem kapta meg a kellő támogatást és az alapvető működéshez szükséges forrásokat a minisztériumtól.
Új kihívásokat keresve otthagyta az Instagramot nyolc éve elindító Kevin Systrom és Mike Krieger társalapító-páros a szolgáltatást hat éve felvásárló Facebookot. A Bloomberg úgy tudja, olyan komoly feszültségek alakultak ki köztük és Mark Zuckerberg között, hogy nem hajlandók a továbbiakban vele dolgozni.
A szervezet közleménye szerint a kórház ezért nem tudott megállapodni velük a folytatásról.
A tanári kar negyede felállt, van olyan osztály, ahol az osztályfőnök távozott, de elment több német- és angoltanár, matematika-, testnevelés- és informatikatanár, ráadásul a felmondást választó tanárok között van két mesterpedagógus is.
Sajtóhírek szerint ezúttal orvosok is beadták a felmondásukat az ajkai kórházban.
A kórházigazgató szerint sikerül pótolni a nemrég felmondott ápolókat, a 24.hu-nak nyilatkozó források szerint viszont hosszú távon még várhatók problémák.
A Kisalföld úgy tudja, a közelmúltban minden pincére ott hagyta a Rába Hotelt, az annak aljában működő söröző ezért nem is fogad külsős vendégeket.
A felmondási hullám amiatt indulhatott meg, hogy az osztályról fokozatosan távoztak a nővérek, a maradókra pedig egyre több munka jutott.
Távozik posztjáról a Facebook kommunikációért és közkapcsolatokért felelős alelnöke, Elliot Schrage. Az elmúlt hónapokban ő irányította a sorozatos botrányokba keveredő közösségi oldal válságkommunikációját is.
Az amerikai elnök kedden Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Donald Trump szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog. Visszaállnak Irán ellen a korábbi amerikai szankciók is.
Donald Trump amerikai elnök közölte Emmanuel Macron francia államfővel, hogy nem hosszabbítja meg azt az Irán és a nyugati államok közötti alkut, amely értelmében a szankciók felfüggesztéséért cserébe Irán felhagy atomprogramjával. Ez egyben azt is jelenti, hogy az USA részben vagy egészben visszaállítja a perzsa állam elleni szankciókat. A két politikus keddi telefonbeszélgetéséről a The New York Times számolt be, a hivatalos amerikai bejelentés magyar idő szerint este nyolc óra után várható.
Elképesztő méreteket ölt a fluktuáció a magyar munkaerőpiacon. Kiderült, hogy a főnökök tehetnek róla.
Az alkalmazottak 80 százaléka nem a bér miatt hagyja ott a munkahelyét. Fél év, mire talál valakit a cég a kieső helyére.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint a bérfejlesztési javaslat sem jelent megoldást.
Mit tehet az, akinek azonnal kezdenie kéne az új munkahelyén, de még tart a felmondási ideje? Milyen indoklást fogadnak el a felmondáshoz? Ennek a legfontosabb tudnivalóit gyűjtötte össze az Adózóna.
Aki perelni akar az azonnali hatályú felmondásakor, nehéz helyzetből indul, és a határozott időtartamú szerződésből sem könnyű kiszállni, de nem is lehetetlen.