Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hatóság szerint a cég megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, mivel a hirdetés a szokásosnál nagyobb érdeklődést váltott ki az iskolások szülei részéről.
Megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát az Unilever Magyarország Kft. a 2015-2017. évi Domestos iskolamosdó-felújítási programjaival kapcsolatos hirdetéseivel – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hozzátéve: a jogsértés kimondása mellett eltekintettek az egyéb jogkövetkezményektől.
A versenyhivatal szerint az Unilever a vizsgált időszakban tisztességtelenül közvetített olyan üzenetet, hogy a termékvásárlásonkénti 5 forintos fogyasztói hozzájárulásoknak szerepük volt a jótékonysági programban.
A hatóság szerint a vállalkozás ugyan lebonyolította a felújítási programot, és a fogyasztói hozzájárulások értékének becsléséhez egy elismert piackutató cég adatait használta fel, azonban a kommunikációban azt sugallta, hogy a fogyasztók közvetlen, egyedi hozzájárulása számít, miközben az értékesítési adatok nyilvántartása, összesítése alkalmatlan volt minden egyes vásárlás regisztrálására.
A GVH kiemelte, hogy a vállalkozás üzenetei az átlagosnál is élénkebb érdeklődést válthattak ki a programban érintett iskolákhoz kötődő gyermekek családtagjai, ismerősei – kiemelten a kisgyermekes anyák – részéről. A hatóság ezért különösen kiszolgáltatottnak tekintette a hirdetések célcsoportjainak egyes tagjait.
Az Unilever cikkünk megjelenése után reagált a GVH döntésére |
Szeretnénk hosszú távon támogatni ezt a jó ügyet, ezért a következő években is folytatjuk a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programot. Az ideivel együtt, a négy év során az Unilever támogatásával, valamint a programba bevont partnereink önkéntes munkájával és adományaival már 19 vidéki általános iskola mosdóit újítottuk fel, közel 100 millió forint értékben. A Domestos továbbra is elkötelezett amellett, hogy javítson a gyermekek higiéniás körülményein, és ösztönözze őket a helyes tisztálkodási szokások elsajátítására"- írják a hvg.hu-nak eljuttatott állásfoglalásukban. |
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.