Emmi: Jár a teljes táppénz a munkahelyükön megfertőződő pedagógusoknak
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint foglalkozási megbetegedésnek számít az iskolai koronavírus-fertőzés.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint foglalkozási megbetegedésnek számít az iskolai koronavírus-fertőzés.
Elhunyt egy 37 éves beteg is. Több mint 4500-an felgyógyultak már a betegségből.
Közel háromszázezer ember lett koronavírusos az elmúlt 24 órában.
Hiába lett hatósági áras a koronavírus-tesztelés, van, ahol kényelmi díjként több ezer forintot számolnak fel a kiszállásért.
A szakemberek szerint mostanra exponenciális ütemben nőhet az új fertőzöttek száma.
Romániában közel kétszer annyiszor vesznek mintát, Szerbiában és Ausztriában még többször.
Az utóbbi 24 órában 154 koronavírusos beteg halt meg.
Hét játékos koronavírustesztje lett pozitív.
A hvg.hu-hoz eljutott dokumentumok szerint összesen egy fertőzöttről tájékoztatta az iskola a diákjait, arról is kétnapos csúszással. Az egyik szak levelezőre járó diákjai közös levelet írtak az intézmény vezetőségének, de napokig nem kaptak választ sem.
Előreláthatólag október 17-ig elmaradnak az előadások.
Az igazolt fertőzöttek száma 710-zel emelkedett.
Egy nap alatt több mint 284 ezer új esetet regisztráltak. A gyógyultak száma átlépte a 20 milliót.
Minden köhécselős, orrfolyós gyerek maradjon otthon? Hogyan ismerheti fel a szülő, hogy koronavírusos a gyereke? Mit tegyen, ha egy osztálytársról kiderült, hogy fertőzött? Ezt beszéltük végig Póta Györggyel, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével, aki a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező gyerekeket nem tartaná otthon.
A cikotinvihar, vagyis az immunrendszer túlzott reagálása az egyik olyan következménye a koronavírus-fertőzésnek, amely halállal végződhet. Kutatók nemrég olyan hatóanyagot találtak, amely valószínűleg hatásos lehet ez ellen.
Müller Cecília arra kérte az oltásellenes mozgalmakat, ne terjesszék nézeteiket. A tiszti főorvos arról is beszélt, hogy a meglévő szabályok szigorítását nem tervezik abban az esetben, ha azokat betartják az emberek, de a járvány aktuális helyzetét látva ezen változtathatnak.
Vannak helyek, ahol nagyobb valószínűséggel lesz valakiből fertőzött. A Johns Hopkins Egyetem új kutatása szerint ez az egyházakra és templomokra is igaz.