Ha egy pártot egy családnak képzelünk el, a tisztújítás a demokrácia kis családi ünnepének számít. Megnéztük hát, hogy mennyire izgatottak a küldöttek a Fidesz tisztújítása előtt.
A Karácsony Gergelyről kiszivárgott hangfelvételen is élcelődött Orbán Viktor miniszterelnök-újraválasztott pártelnök a Fidesz tisztújító kongresszusán, ahol újra megmagyarázta rendszere lényegét és közölte, ha kell, az olasz államhatár egy részének védelmét is átvesszük, ha kell.
Orbán Viktor újraválasztása az elnöki poszton nem volt kérdés, de az új alelnökök is papírforma szerint megkapták a támogatást a Fidesz 2019-es kongresszusán. Semjén Zsolt szerint biztos a győzelem az önkormányzati választáson, Trócsányi László biztosjelölt elkaszálását Deutsch Tamás azzal magyarázta, hogy ez nettó bosszú, amiért "a magyar Salvini"-ként megállította a migrációt. Varga Judit igazságügyminiszter lelkesen készül a brüsszeli csatákra, Kósa Lajos pedig valóságos stand-up show-t nyomott. A csúcspont szokás szerint az állva istenített kormányfő beszéde volt, Orbán új elemként utána egyenesen a színpadról szelfizett a megválasztott alelnökeivel.
Nemhogy ellenzéki, de kormánypárti összefogás sem alakult ki Szarvason, ahol pártszínekben vagy függetlenként öt polgármester-jelölt indul a választáson, köztük Babák Mihály fideszes polgármester és Babák Zoltán fideszes képviselő. Az ellenzéki mozaik is páratlanul színes. Riportunk a Fidesz egyik belharcoktól sújtott bástyájából, Szarvasról.
A Fidesz önkormányzati kampányfőnöke azt mondta, az önkormányzati választások után azzal a területtel foglalkozna, ami a szívéhez a legközelebb áll. Ez az önkormányzatok. De hozzátette: „elsősorban azokat a településeket segíteném, ahol a kormánypárti polgármesterjelöltek győztek.”
A nagy narancssárga tengerben apróbb-nagyobb szigetek az ellenzéki politikusok által vezetett települések. A helyhatósági választáson több ilyen szigetet is elboríthat a tenger. A kimenetelt a kampányt jellemző országos adok-kapok is befolyásolhatja.
Hosszú kihagyás után adott rádióinterjút a miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában. Trócsányi Lászlót ki akarják lőni, azt is elmondta, miért. A baloldalt pedig focis hasonlattal középpályáshoz hasonlította. „Harcolni kell, egyre erősebbek vagyunk” – mondta.
A miniszter szavai után megkérdeztünk egy ezzel foglalkozó alapítványt, ők mit gondolnak arról, hogy Gulyás Gergely betegségnek titulálta az Asperger-szindrómát. Felháborító arrogancia – mondták.
Nemcsak az ellenzék fogadkozik, a Fidesz is nagy erőkkel készül az önkormányzati választásra, hogy elhódítson párat a még nem kormánypárti önkormányzatokból – ezeket veszi végig a HVG cikke.
Zugló szétlopásáról és a családját ért fenyegetésről beszél Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt egy nyilvánosságra került hangfelvételen. Ő maga csütörtökön a hvg.hu-nak azt mondta, véleménye szerint ettől ő még folytathatja a munkát. Az MSZP beállt Karácsony védekezése mögé.
Nem is olyan kényelmetlen pozíció a Fidesznek az Európai Néppárt felfüggesztett tagjának lenni. A HVG cikke viszont arra hívja fel a figyelmet, hamarosan három területen is nehéz meccsek várnak Orbán pártjára.
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Roland volt kormánypárti képviselőt, aki fideszes Voldemortként is ismert.