Tóta W.: Merre tovább, Fidesz?

Figyelmesen végigolvastam, -hallgattam és -néztem a kormánypárti sajtóbirodalomban beszerezhető megfejtéseket a választás óta. A következőket tudtam meg az okokról:

• Borkai Zsolt elkúrta
• Nem eléggé türk származású külföldiek szavaztak
• Bűnös város, népi-urbánus ellentét
• Gyökértelen telefonnyomogató fiatalok
• Ballib médiafölény
• A közvélemény-kutatók elmérték
• A létenergia vidékről jön.

Közben igyekeztem elképzelni, hogy én nem én vagyok, hanem egy magyarázatra vágyó tisztes konzervatív polgár, egy kétségbeesett fideszes. És arra jöttem rá, hogy csak akkor nyugszom meg a nekem szánt közlésektől, ha előtte belehajolok a körfűrészbe, ugyanis lobotómia nélkül ez nem fogadható be.

Mintha fideszesnek lenni tehát csak akkor volna jó, ha egyben hülye is vagy, illetve ha szereted, amikor annak néznek. Ez önmagában pregnánsabb elmélet, mint a felsoroltak.

Borkai ügyéről utólag elszavalták a legbátrabbak – köztük Oroszlánszívű Balog Zoltán –, hogy le kellett volna mondania előbb. Ám kizárólag a független (vagyis ellenzéki) sajtóból tudható, miért nem mondott le, és kin múlott ez. A fideszes médiában Orbán Viktor felelőssége nem merülhet fel. Így valóban nehéz választást értékelni. Vereséget pláne.

Feltételezhető, hogy maga a pártvezetés ennél tovább lát, és ha nem akarnak megint veszíteni, nem a fenti magyarázatokból indulnak ki. De ez sem biztos, mert nemcsak a propagandagépezet táncol gúzsba kötve. Más struktúrákból is kiölték a vita, a kritika, a visszacsatolás képességét. Nem tudjuk, ki maradt Orbán környezetében, aki meg meri mondani neki őszintén, ha hibázott. Nem tudjuk, nincs-e éppúgy támasz, olvasnivaló, értelmes párbeszéd híján, mint a szavazói. Simán lehet, hogy enged a felelősséghárító blablák kényelmes puhaságának, és ezek alapján dönt. Vegyük tehát számításba, mivel járhat ez.

Borivóknak való

A Borkai-faktor ellen nem egyszerű védekezni. Az egyik lehetőség, hogy megszabadul az ilyen kockázatot hordozó fazonoktól. Ez a Fideszben elég súlyos tisztogatással járna, tapasztalt tisztekről kellene lemondani. Sok már a felhalmozott bűn és vagyon, és kevés szent maradt a táblán.

A másik megoldás a politika megváltoztatását igényli: a keresztény jelszavak elengedését, a leszokást a mások magánéletének indokolatlan baszkurálásáról, a morális gőg feladását. Az ilyen típusú botrány csak akkor üt, ha a delikvens vagy pártja amúgy állandóan hitről meg a házasság szentségéről papol, illetve ellenfeleik erkölcstelenségéről. Ha a postás csinálja meg az íróasztalon a kolléganőjét, az nem akkora hír, mint ha Tőkés László Püspök Úr teszi. Minél kevesebb korlátot állít egy politikus a nép elé, annál kevésbé kell tartania attól, hogy ő maga fog felkenődni rá egy lázas éjszakán.