Borkai Zsolt botránya nemcsak a győri polgármester romlottságára és álszent képmutatására irányította rá a figyelmet, de rávilágított arra is, hogyan működik a Fidesz nevű, államhatalmat foglyul ejtő bűnszervezet.
Varju a Mérce tudósítása szerint arra volt kíváncsi, hogy a szex- és korrupciós botrányba keveredett, de október 13-án újraválasztott, majd a Fideszből kilépett győri polgármester ellen indul-e nyomozás.
A fenti ügyekben, amelyeket a sajtó annak idején részletesen tárgyalt, indult-e nyomozás? Ha igen, milyen eredménnyel? Ha nem, várható-e, hogy most, amikor a figyelem középpontjába kerültek, végre megindítják-e a nyomozást?
A DK-s politikus kérdésére a Belügyminisztérium államtitkára, Kontrát Károly válaszolt:
Az interpellációban felsorolt ügyekkel összefüggésben nyomozás van folyamatban.
De ennél több konkrétumot nem árult el az államtitkár, csak annyit említett, hogy a győri polgárok szabadon, az információk ismeretében döntöttek október 13-án. Amikor újra Varjuhoz került a szó, örömét fejezte ki, hogy nyomozás folyik, ám hangsúlyozta, az továbbra is elfogadhatatlan, hogy a Fidesz ott tartja őt a Győr élén.
A Mérce emlékeztet, másfél hete Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azt állította az Azonnalinak, hozzájuk feljelentés nem érkezett, a médiában megjelent információk alapján pedig nem indítanak vizsgálatot. Néhány napja azonban kiderült, a rendőrséghez befutott néhány feljelentés, azokat egyik esetben sem utasította vissza, de a nyomozást sem rendelte el, hanem feljelentéskiegészítést kért. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatóság nem tudja eldönteni, nyomozzon-e, vagy sem, ezért a további adatok beszerzésére időt és eszközöket biztosít a nyomozóhatóság, illetve az ügyész számára – tette hozzá a Mérce.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.