Plakát érkezett Brad Pitt és Leonardo DiCaprio közös filmjéhez
Már nem sokat kell várni, hogy láthassuk Quentin Tarantino kilencedik nagy dobását.
Már nem sokat kell várni, hogy láthassuk Quentin Tarantino kilencedik nagy dobását.
Reisz Gábor alkotása kapta a fődíjat a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Disney tervei szerint megtart néhány 20th Century Foxhoz fűződő produkciót, elsősorban mozifilmeket.
Brie Larson, a Marvel-filmek első női címszereplője ragyog, elégségesen vagány, és kifejezetten jót tesz a legújabb szuperhősfilmnek az is, ahogy párba áll Samuel L. Jacksonnal, és ők ketten marháskodva előhívják a nyolcvanas-kilencvenes évek hollywoodi haverfilmjeinek hangulatát. De a Marvel Kapitány így is csak arra jó, hogy a rajongók kihúzhassák vele a Bosszúállók: Végjátékig. Kritika.
Öt évig tartó tárgyalás után szerződést kötött a New Line Cinema és a karakter tulajdonosa, a Sanrio.
A Bulgáriában a 72 éves Sylvester Stallonéval forgatott Rambo 5: Utolsó vér szeptemberben kerül az amerikai mozikba.
Nem a Zöld könyv volt az idei Oscar-mezőny legerősebb filmje, tudnánk is vitatkozni a győzelmével, de nem akarunk. Mert a Viggo Mortensen és Mahershala Ali szereplésével készült road movie-t nagyon lehet szeretni. Megindokoljuk, hogy miért.
Kiállítás nyílik Tony Curtis (1925-2010) kétszeres Golden Globe-díjas, magyar származású hollywoodi színész személyes tárgyaiból Curtis édesapjának szülővárosában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán - közölte a szatmári város önkormányzata.
A 20. század legnagyobb hatású szoprán énekesnője volt, lépten-nyomon lesifotósok követték, fiatal rajongói napokat álltak érte sorba az operaházak kasszáinál. Maria Callas körül olyan sztárkultusz alakult ki, amilyet addig csak Hollywoodban lehetett látni. A hangjával sokan nem voltak megelégedve, mégis halhatatlan lett, az egyéniségével, a botrányaival és legendás fogyásával pedig új életet lehelt az opera műfajába is.
Lapinformációk szerint Jason Momoa is csatlakozik a részben Budapesten forgatott Dűne stábjához.
Nyolc évvel ezelőtt visszavonult a rendezéstől, de neve még mindig fogalom. Az idén negyedszázados legemlékezetesebb filmje, a monumentális Sátántangó, ez alkalomból felújítva mutatják be a berlini filmfesztiválon. Tarr Béla elmesélte a hvg.hu-nak, hogy egy gerincműtét vár rá, nagyon hisz a fiatalokban, és hogy egy japán festmény lökte a Sátántangó felé.
A brit filmdíjakat az Oscar jó előrejelzőjének tartják.
Legalábbis sokat kell magyarázkodnia. Az új filmjének a vörös szőnyeges bemutatóját már elhalasztották a mondatai miatt.
A győztes is egy zenés film, de nem a Queenhez, hanem az ABBA-hoz kötődik.
Legalábbis erre lehet következtetni az Instagram-sztorijából.
Eddig csak egy halvány bepillantást nyerhettünk az élő szereplős Disney-be, de most itt az egész trailer.
A hollywoodi filmes kollégái és barátai is elbúcsúzhatnak tőle.
Sőt, korábbi magyar filmeket is műsorra tűznek.
A felvétel 1996-ban készült, az énekest három órán keresztül faggatták a nyomozók a New York-i Four Seasons Hotelben, miután Neverland nevű birtokának öt korábbi munkavállalója is beperelte őt jogtalan elbocsátás miatt.