Beszédes a nyitány, ugyanis egy konkrét jelenettel indul a Terminátor 2-ből. Méghozzá az egyik legdrámaibbal, amelyért én annak idején simán Oscart adtam volt Linda Hamiltonnak. Sarah Connor az elmegyógyintézetben magyarázza kihallgatóinak, hogy mi történik majd velük és mindenkivel, amikor a gépek átveszik a hatalmat, vagyis a Skynet uralomra tör. Sokat elárul az Ítélet napja értékeiről, hogy annyira erős ez a monológ, hogy 2019-ben is el lehet indítani vele egy filmet. El lehet bújni mögé néhány percre. Meg lehet vele ígérni, hogy lesz értelme annak, ami utána következik.

Csak hát elindul a film, és eléggé hamar kiderül, hogy a második epizód hangulatára játszik, és az a kevés ötlet, ami ezen kívül még akadt, arra mindenképpen kevés, hogy Tim Miller, az első Deadpool-film rendezője úgy vonuljon be a Terminátor történetébe, mint aki megmentette a sorozatot. Nem mentette meg, bár a meghatódottság érződik – nem is kérdés, hogy Miller teljesen őszintén ájult bele a kamerába, amikor az egyik rövid werkfilmben arról áradozott a forgatáson, hogy egyszerűen nem akarja elhinni, hogy Terminátor-filmet készít.

A tisztelet és a lelkesedés szép dolog, és az is az, hogy Linda Hamiltont vissza tudták hozni: Sigourney Weaver mellett ő volt a modern akciófilm másik legfontosabb atlétás amazonja, és 63 évesen is dögös – bár színészileg kijött kicsit a formából, ez érződik az alakításán, viszont viccesen emlékeztet Törőcsik Marira, és remekül állnak kezében a hatalmas kézifegyverek. A tekintetének villámlása is megérdemel egy-egy rajongói biccentést.

A Terminátor: Sötét végzet mindent felvonultat, amit át tudtak húzni az első és a második részből a forgatókönyvírók és a vizuális szakemberek, pontosabban, amit hasznosnak és hatásosnak véltek. A Robert Patrick-féle T-1000-esre hajazó, természetesen a kor kívánalmainak megfelelően továbbfejlesztett gonoszterminátor? Pipa (típusa: Rev-9, alakítója Gabriel Luna)! Földindulás, villámlás, amikor megérkeznek a meztelen utasok a jövőből? Pipa! Brutálisan látványos akciójelenetek? Pipa! Szorongatónak szánt apokaliptikus hangulat? Pipa! Hangsúlyos társadalomkritikus fennhangok, melyek most épp a bevándorlást érintik? Pipa! Arnold Schwarzenegger? Naná, hogy pipa!

Aztán még ott van a mindent leigázó nőerő Hamilton, Mackenzie Davis és Natalia Reyes hármasának köszönhetően is, ami vitán felül ad valamiféle lendületet a filmnek. Különösen Mackenzie játéka, amely egy ennél jóval érvényesebb filmnek is a díszére vált volna.

Merthogy valóban eminens ugyan a Sötét végzet, már ami a recept lekövetését illeti, viszont arra nem tud megfelelő választ adni, hogy úgy igazából miért is készült el. Ahhoz, hogy igazán izgalmas legyen, túlságosan kiszámítható, az akciózások aránytalanul sok – és nem éppen a legszebben kivitelezett – digitális rásegítést tartalmaznak, ezért a néző leginkább a videójáték-kontrollert keresi, és nem a karfát markolja.

A cselekmény fordulatai esetenként ügyetlenek, néha meg kifejezetten izzadságszagúak (Schwarzi visszatérésének megindoklása például borzasztóan röhejes) – a lányok teszik a dolgukat, ám míg Mackenzie valóban egy filmszerepet kapott, addig Reyes csak a szempilláit rezegteti, vagy csinos homlokát ráncolja. Hamilton pedig kétlábon járó intézményként dörgöli az orrunk alá közepesen szellemes egysorosokban, hogy igen, igen, tényleg, valóban, nem tévedés: ő volt az a híres szereplő az első két Terminátor-filmből. Tudjuk, tudjuk, örülünk neki, haladjunk már.

Azt mondja Cameron, hogy szerinte az egész filmet átjárja a terror. Hát, szerintem meg maximum annak árnyéka járja át, vagy valamiféle szimulációja. Bármennyire is szeretné velünk elhitetni az ellenkezőjét, ennek a résznek nincs tétje. Bár nagyon teker, igazából 129 percben is képtelen elérni, hogy ne valamiféle professzionális remake-ként, hanem egy történet érvényes folytatásaként nézzük, és épp ezért csak az ad okot az örömre (fogjuk rá, hogy az örömre), hogy a Terminátor: Sötét végzet legalább nem kínos film. Látszik rajta, hogy a készítők agyaltak valamennyit azon, mit is kéne tenni azért, hogy ne bukjanak le: igazából szerintük sem kellett volna ez a film.

Lebuktak. De legalább nem égtek olyan nagyot.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: