Ami nem megy, azt fel kellene adni – ám amiben van valamennyi pénz Hollywoodban, azt nem hagyják veszni. James Cameron pont 35 éves klasszikusa után egy zseniális, szintúgy korszakos jelentőségű második rész, és még három, egyre gyengébb folytatás készült. Meg egy bénácska tévésorozat. A részben Magyarországon forgatott Terminátor: Sötét végzet kedvéért nullázták Az ítélet napja után készült produkciók történéseit, és még Cameron is visszatért a franchise-hoz. Igaz, csak a produceri székbe. Vártuk a csodát, de elmaradt. Kritika.
Beszédes a nyitány, ugyanis egy konkrét jelenettel indul a Terminátor 2-ből. Méghozzá az egyik legdrámaibbal, amelyért én annak idején simán Oscart adtam volt Linda Hamiltonnak. Sarah Connor az elmegyógyintézetben magyarázza kihallgatóinak, hogy mi történik majd velük és mindenkivel, amikor a gépek átveszik a hatalmat, vagyis a Skynet uralomra tör. Sokat elárul az Ítélet napja értékeiről, hogy annyira erős ez a monológ, hogy 2019-ben is el lehet indítani vele egy filmet. El lehet bújni mögé néhány percre. Meg lehet vele ígérni, hogy lesz értelme annak, ami utána következik.
Csak hát elindul a film, és eléggé hamar kiderül, hogy a második epizód hangulatára játszik, és az a kevés ötlet, ami ezen kívül még akadt, arra mindenképpen kevés, hogy Tim Miller, az első Deadpool-film rendezője úgy vonuljon be a Terminátor történetébe, mint aki megmentette a sorozatot. Nem mentette meg, bár a meghatódottság érződik – nem is kérdés, hogy Miller teljesen őszintén ájult bele a kamerába, amikor az egyik rövid werkfilmben arról áradozott a forgatáson, hogy egyszerűen nem akarja elhinni, hogy Terminátor-filmet készít.
A tisztelet és a lelkesedés szép dolog, és az is az, hogy Linda Hamiltont vissza tudták hozni: Sigourney Weaver mellett ő volt a modern akciófilm másik legfontosabb atlétás amazonja, és 63 évesen is dögös – bár színészileg kijött kicsit a formából, ez érződik az alakításán, viszont viccesen emlékeztet Törőcsik Marira, és remekül állnak kezében a hatalmas kézifegyverek. A tekintetének villámlása is megérdemel egy-egy rajongói biccentést.
A Terminátor: Sötét végzet mindent felvonultat, amit át tudtak húzni az első és a második részből a forgatókönyvírók és a vizuális szakemberek, pontosabban, amit hasznosnak és hatásosnak véltek. A Robert Patrick-féle T-1000-esre hajazó, természetesen a kor kívánalmainak megfelelően továbbfejlesztett gonoszterminátor? Pipa (típusa: Rev-9, alakítója Gabriel Luna)! Földindulás, villámlás, amikor megérkeznek a meztelen utasok a jövőből? Pipa! Brutálisan látványos akciójelenetek? Pipa! Szorongatónak szánt apokaliptikus hangulat? Pipa! Hangsúlyos társadalomkritikus fennhangok, melyek most épp a bevándorlást érintik? Pipa! Arnold Schwarzenegger? Naná, hogy pipa!
Aztán még ott van a mindent leigázó nőerő Hamilton, Mackenzie Davis és Natalia Reyes hármasának köszönhetően is, ami vitán felül ad valamiféle lendületet a filmnek. Különösen Mackenzie játéka, amely egy ennél jóval érvényesebb filmnek is a díszére vált volna.
Merthogy valóban eminens ugyan a Sötét végzet, már ami a recept lekövetését illeti, viszont arra nem tud megfelelő választ adni, hogy úgy igazából miért is készült el. Ahhoz, hogy igazán izgalmas legyen, túlságosan kiszámítható, az akciózások aránytalanul sok – és nem éppen a legszebben kivitelezett – digitális rásegítést tartalmaznak, ezért a néző leginkább a videójáték-kontrollert keresi, és nem a karfát markolja.
A cselekmény fordulatai esetenként ügyetlenek, néha meg kifejezetten izzadságszagúak (Schwarzi visszatérésének megindoklása például borzasztóan röhejes) – a lányok teszik a dolgukat, ám míg Mackenzie valóban egy filmszerepet kapott, addig Reyes csak a szempilláit rezegteti, vagy csinos homlokát ráncolja. Hamilton pedig kétlábon járó intézményként dörgöli az orrunk alá közepesen szellemes egysorosokban, hogy igen, igen, tényleg, valóban, nem tévedés: ő volt az a híres szereplő az első két Terminátor-filmből. Tudjuk, tudjuk, örülünk neki, haladjunk már.
Azt mondja Cameron, hogy szerinte az egész filmet átjárja a terror. Hát, szerintem meg maximum annak árnyéka járja át, vagy valamiféle szimulációja. Bármennyire is szeretné velünk elhitetni az ellenkezőjét, ennek a résznek nincs tétje. Bár nagyon teker, igazából 129 percben is képtelen elérni, hogy ne valamiféle professzionális remake-ként, hanem egy történet érvényes folytatásaként nézzük, és épp ezért csak az ad okot az örömre (fogjuk rá, hogy az örömre), hogy a Terminátor: Sötét végzet legalább nem kínos film. Látszik rajta, hogy a készítők agyaltak valamennyit azon, mit is kéne tenni azért, hogy ne bukjanak le: igazából szerintük sem kellett volna ez a film.
Lebuktak. De legalább nem égtek olyan nagyot.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A rendelkezés alól csak olyan kiemelt cégek mentesülnek, mint a MÁV vagy az MVM.
Arról is beszélt, ha szemmel lehetne ölni, Brüsszelben egy sortűzzel elintézték volna.
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Ha erre nincs jó válasz, a százezres menet csak színes emléknek lesz jó.
A volt vezérkari főnök azt mondta, jobb lenne, ha például a kézigránát-baleset miatt elrendelt vizsgálat eredményét tennék közzé végre.
A légitársaság szerint még este tíz óra előtt újra felszállhatnak.
