Alakul a szakítás Andy Vajna örökségével

A nem épp önszántából távozott Havas Ágnes után valószínű, hogy a Filmalap döntőbizottságának munkájára sem tart igényt Káel Csaba, az új filmügyi kormánybiztos.

  • HVG HVG
Alakul a szakítás Andy Vajna örökségével

Káel Csaba filmügyi kormánybiztost több mint egy hónapja nevezték ki a posztra, de ennyi idő alatt sem sikerült időt szakítania arra, hogy találkozzon a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságával, vagyis azokkal a szakemberekkel, akik a forgatókönyvek, filmek, filmtervek támogatásáról határoznak. „Nyilván ez is egyfajta üzenet” – fogalmazta meg a HVG-nek a grémium egyik tagja.

A Filmalapot a létrejötte óta vezető Havas Ágnes múlt heti távozása óta láthatóan nagy a bizonytalanság a körükben. A HVG úgy tudja, hogy a jelenleg felmondási idejét töltő Havas állítólag még a munkatársait sem avatta be a szándékába, pedig a döntőbizottság tagjait ő kérte fel korábban.

Ami viszont biztosnak látszik, hogy Káel Csaba radikálisan szakítani akar elődje, Andy Vajna örökségével. Azt egyelőre nem tudni, kikkel fog együtt dolgozni Káel, valószínű, hogy azokkal, akiket – hozzá hasonlóan – nem igazán preferált Vajna és stábja.

A „nemzeti filmkészítést” előkészítő elképzelésekről és a lehetséges személyi változásokról az e heti HVG-ben, illetve a hvg360-on olvashat részletesebben.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.