Totális kudarc a kormány újraiparosítási politikája, amelyre ezermilliárdokat költött
Az ipari termelés évek óta zsugorodik, s a mélypontot még mindig nem érte el. Az elmaradó beruházások tartós roncsolódást okoznak.
Az ipari termelés évek óta zsugorodik, s a mélypontot még mindig nem érte el. Az elmaradó beruházások tartós roncsolódást okoznak.
Az IMF friss jelentésében nagyon sötét képet festett a 2030-ig tartó kilátásokról, az okok között ott vannak Donald Trump vámjai is.
HVG
Majdnem egy teljes százalékkal esett vissza a bővülés mértéke a harmadik negyedévben a másodikhoz képest. Az orosz olajexport-bevételek hónapok óta zsugorodnak.
HVG
A választások után kiigazítások nélkül megugorhat a költségvetési hiány.
HVG
Jövőre már lehet szemmel látható, 2 százalékot valamivel meghaladó gazdasági növekedés Magyarországon, főként azért, mert az idei év pocsék, és mert új gyártókapacitások épülnek. Az infláció az év elején beesik majd, aztán újra felgyorsul – egy jelentősebb kormányzati pénzszórás nyomán akár 5 százalék fölé is emelkedhet.
A kormánykommunikáció turbófokozatba kapcsolt, miután kiderült, hogy a repülőrajt még mindig várat magára. A miniszterelnök úgy jelentette be a 14. havi nyugdíjat, hogy nem jelentette be a 14. havi nyugdíjat, majd beöltözött Amerika Kapitánynak. Nagy Mártont ráküldte a Molra, pedig nem a battai tűz, hanem Trump szankciói miatt drágulnak az üzemanyagok. Lázár János szerint a Strabag őt bizony átbaszta, Gulyás Gergely új árrésstopcsomagot jelentett be, Nagy Márton lerajzolta. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Hiába igyekszik összebrüsszelezni a kormány a magyar gazdaság stagnálását, más uniós országok a háború ellenére sokkal nagyobb gazdasági növekedést tudtak elérni a harmadik negyedévben.
HVG
Háború, Brüsszel – amíg nincs béke, nincs gazdasági növekedés a szakminisztérium szerint.
HVG
Orbán Viktor miniszterelnök szerint júliusban már tényleg elkezdődött a repülőrajt, de legfeljebb a választási osztogatásban, a gazdaság ugyanis a harmadik negyedévben is stagnált a második negyedévhez képest. Éves alapon 0,6 százalék volt a növekedés. Az első három negyedévben összesen 0,2 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je éves alapon.
A brit kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő szervezet szerint a GDP a kilépés miatt hosszú távon nagyjából 4 százalékkal lesz alacsonyabb annál, amit a gazdaság az EU teljes jogú tagjaként ebben az időtávlatban előállíthatott volna.
MTI
A statisztikai hivatal közzétette a részletes adatokat, az augusztus pocsék volt az iparban. Az akkugyártás zsugorodása a jelek szerint még mindig nem érte el a mélypontot. Orbán Viktor szerint a repülőrajt júliusban elkezdődött.
HVG
A drágulás miatt szépen fúvódik a folyó áras GDP, így elérhető lehet a kormány – megemelt – GDP-arányos hiánycélja. A 4,7 ezer milliárdos – megemelt – hiánycél tartása inkább valószínűtlen. Gyenge lábakon állnak az adóbevételek – kivéve a különadókat, amelyekből fél év alatt ezer milliárd forint folyt be, a GDP 2,5 százaléka. Választási költekezés indult, be nem tervezett kiadásokkal. Az uniós limitek betartását a háborús költekezés miatti mentesség segíti. A Költségvetési Tanács nehezményezi, hogy a valóságot nem vezetik át a költségvetésen.
A hazai össztermék csupán 0,4 százalékkal nő, az árrésstopos elfojtási törekvések ellenére 4,7 százalékos lehet az éves infláció, és az Alaptörvényben előírt mérséklődés helyett tovább duzzadhat az államadósság – vélik a Kopint-Tárki kutatói.
A tavalyi adatokat is rontotta a KSH, de a tavalyelőttieket még jobban, így egy kicsivel nagyobb növekedés jött ki.
HVG
A jövő évi gazdasági növekedésről szóló előrejelzésükben már bizakodóbbak, mint voltak nyár elején.
HVG
Az állam az osztogatások és az államadósság magas finanszírozási igénye miatt fogja vissza beruházásait, a vállalkozások beruházásai a bizonytalan környezet, stagnáló gazdaság, magas kamatok miatt kritikusan alacsony szinten állnak, és a lakossági beruházásoktól sem várható csoda.
45 ezer munkahely és 2,2 milliárd font hozzáadott értéket tett hozzá a YouTube-videók gyártása a brit gazdasághoz.
HVG
Külföldről kell importálni olyan szakembereket, akik értenek a mesterséges intelligenciához (MI), mert itthon nincs elég belőlük ahhoz, hogy felkészítsék az érintetteket a változásokra. A kormány frissített MI-stratégiája felér egy beismeréssel, hogy a magyar iskolákban nyújtott tudás megérett a kukázásra.
Bár a mozgástér elismerten szűk, a kormány olyan vehemenciával költekezik, mintha ennek semmiféle akadálya nem lenne. A közgazdasági szakma csúcstalálkozóján a stagflációs veszélyekre is felhívták a figyelmet.
Rontott az Erste az előrejelzésén, erre az évre 0,5 százalékos GDP-növekedést várnak az elemzői, és úgy számolnak, hogy jövőre már beindulhat a gazdaság. Az infláció viszont éves átlagban még jövőre is 4 százalék fölött marad, főleg ha nagy lesz az osztogatás a következő hónapokban. Október 10-én jön az egyik legfontosabb hitelminősítői értékelés, az azt követő napokban lesz majd érdemes figyelni, bejelent-e valami újabb pénzszórást a kormány.