Életfogytiglant kérnek az óbudai óvónő gyilkosára
A férfit első fokon húsz év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, az ügyészség szerint azonban ez kevés.
A férfit első fokon húsz év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, az ügyészség szerint azonban ez kevés.
A férfi azt állítja, hogy csak egy szörfdeszka-bizniszbe akarta bevonni a nőt, aki bepezsgőzött és túlszívta magát.
A 25 éves texasi Michael Egwuagu a nővére barátnőjének azt mondta, megölte nővérét. Kiderült, a vallomást a családi ház kamerával is felszerelt okos ajtócsengője rögzítette.
Megölte, majd rágyújtotta a házát a testvérére, fél nap alatt elfogták.
Emberölés miatt nyomoz a rendőrség egy leégett mórahalmi épületben talált holttest ügyében.
A brit Krishna Maharaj-ot 1987-ben csukták le két gyilkosságért, állítólag bizonyítható az ártatlansága.
A 22 éves K. Dánielnek korábban szintén erőszakos bűncselekmény miatt akadt dolga a rendőrséggel.
A férfi ellen emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást.
A 22 éves férfi letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.
Letartóztatták Mollie Fitzgeraldot, a vád szerint megölhette édesanyját.
Kihallgatása során beismerő vallomást tett a kőbányai gyilkosság feltételezett elkövetője
Az RTL Híradó szerint a meggyilkolt nő kisgyerekes anyuka volt, egy ismerőse végezhetett vele.
Egy nő holttestére bukkantak a rendőrök egy oroszlányi házban.
További három vádlott összesen 24 év börtönt kapott.
A férfi a gyanú szerint két napja leszúrta élettársát, majd magával is végezni akart. Magukra gyújtotta a házat, de túlélte.
Az asszony elment a rendőrségre, de nem tett feljelentést.
A piliscsévi L. László különös kegyetlenséggel végzett áldozatával.
Korábban egy igazságügyi elmeszakértő és egy pszichológus szakértő is pozitívan nyilatkozott a győri családirtás elkövetőjéről.
Egy férfi részegen megölte a gondozásra szoruló élettársát, majd kinyitotta a gázcsapot. A bíróság első fokon 15 év börtönre ítélte.