Az első orosz elektromos szabadidő-autó a Kamaz 4 millió forintos újdonsága
A szuperkompakt crossover egy feltöltéssel nagyjából 300 kilométert képes megtenni.
A szuperkompakt crossover egy feltöltéssel nagyjából 300 kilométert képes megtenni.
Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
Leleplezték a bajor gyártó több mint 500 lóerős szabadidő-autóját, amely 10 perc alatt 120 kilométer hatótávolságra elég áramot képes felvenni.
Némi plusztömegért és persze felárért cserébe jelentősen megnőtt a Leaf hatótávja, ráadásul a menetdinamikán is javítottak a japán fejlesztők. Kipróbáltuk a népszerű villanyautó nagyobb akkumulátorcsomagos változatát.
Az elődjeire hasonlító, de alaposan modernizált külsejű terepjáró lokálisan egyetlen gramm CO2-vel sem terheli a környezetet.
A gyorstöltők piaca folyamatosan fejlődik. Ezúttal a Xiaomi talált ki valamit, amellyel tovább redukálható a töltési idő a hagyományosnál jellemzően lassabb vezeték nélküli technológia alkalmazása esetén.
A kevlárt, karbont és alumíniumot nagy mennyiségben felvonultató elektromos autó végsebessége megközelíti az 500 km/h-t.
A nagykapacitású akkumulátorhoz képest viszonylag kis távolság tehető meg egy töltéssel a zöld rendszámos XC40-nel.
A német gyártó alacsony légellenállású és relatíve könnyű újdonságát ritkán kell majd töltőre csatlakoztatni.
A lokálisan zéró károsanyag-kibocsátású autó kevesebb mint 10 másodperc alatt gyorsul 0-ról 200 km/h-ra.
Léteznek ennél praktikusabb és hosszabb hatótávú elektromos autók, de talán nincs még egy olyan villanyos modell, amely annyi érzelmet váltana ki az emberből, mint a jövőbe mutató megoldásokkal telepakolt Honda e.
A Volkswagen konszern cseh márkájának eddig még nem volt ilyen erős sorozatgyártású modellje, melynek alapváltozatai ráadásul hátsókerék-hajtásúak.
A világ leggyorsabb töltésével kecsegtető elektromos autó hivatalos leleplezésére szeptemberben kerül sor.
Egyebek mellett 120W-os gyorstöltővel szerelte fel Mi 10 Ultra nevű telefonját a Xiaomi. A fejlesztésnek köszönhetően a mobil percek alatt tölthető használható százalékra.
Az Oppo korábban azt állította a nemrég bemutatott technológiájáról, hogy 800 töltési ciklus kell ahhoz, hogy az akkumulátor kapacitása 20 százalékkal csökkenjen. Egy friss mérés azonban ennél sokkal rosszabb eredményre jutott.
Szerdán bemutatta legújabb töltési technológiáját az Oppo, ami 125W-on képes teletölteni az akkumulátort.
A Xiaomi még tavaly mutatta meg, mire képes a Super Charge Turbo névre keresztelt gyorstöltő prototípusa. A jelek szerint sikerült véglegesíteni a technológiát.
Tíz autót képes egyszerre tölteni.
A Vivo újabb demóban mutatta meg, mire képes a 120W-os technológia. Elvileg gyorsabb, mint a konkurens Oppo 120W-os megoldása.
Bemutatta a Qualcomm a Quick Charge 5 névre keresztelt technológiáját, amely az idén őszi csúcsmobilokba kerülhet bele először.