Hableány-katasztrófa: nem jelzett a Viking radarjának vészjelzője
Valamiért kikapcsolták a radar hangjelzését, így az sem figyelmeztette a kapitányt a tragédiára.
Valamiért kikapcsolták a radar hangjelzését, így az sem figyelmeztette a kapitányt a tragédiára.
A lefoglalt adatok hiánytalanul megvannak, de egy másik, a baleset után odaérkező hajó feketedobozának adatait még nem nézték meg.
A hatósági szemle szerint a kormánylapát nem volt egyenes, ami azt jelzi, hogy a sétahajó kapitánya az utolsó pillanatban még megpróbálta kikerülni az ütközést.
A rendőrség a Fullánk.hu nevű oldalon megjelent meredek állítás nyomán adott ki tájékoztatást.
A május 29-i tragédia óta most először hajózott a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigyn szállodahajó a Duna budapesti szakaszára.
A rendőrség még nem erősítette meg a hírt, de a dél-koreai sajtó szerint már folyik az azonosítás.
A rendőrök a Duna fővárostól délre eső teljes szakaszán kutatnak az utasok után.
Svájcban magasabb összegű kártérítésre számíthatnak a hozzátartozók. Munkavédelmi vizsgálat is indult az ügyben.
Orbán Viktor is arról beszélt pénteki rádióinterjújában, hogy milyen emléket tudnának állítani az áldozatoknak.
A déli országhatárig tart a kutatás, koreai szakemberek is részt vesznek benne.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szeretné mihamarabb rendszerbe állítani az első dunai sürgősségi mentőhajót, amelyet először a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentésénél vetettek be – mondta a szakszolgálat elnöke az M1 csatornán szerdán.
A hajót üzemeltető cég felajánlotta a hozzátartozóknak, hogy megszervezi a hagyományos hajóstemetést.
Azt próbálják kideríteni, hogy a Viking szállodahajó okozta-e a sérüléseit.
Naponta átlagosan 8-10 hajóval folyik a kutatás.
A Budapesti Fesztiválzenekar dél-koreai turnéjának koncertjeit a dunai hajóbalesetben elhunyt áldozatok emlékének szenteli. Felállva játszott a zenekar Szöulban.
A biztonságtechnikai felülvizsgálatot a Hableány-baleset miatt tartották.