szerző:
hvg.hu

A biztonságtechnikai felülvizsgálatot a Hableány-baleset miatt tartották.

Lezajlott a BKV hajóinak biztonságtechnikai felülvizsgálata - ezt Bolla Tibor vezérigazgató nyilatkozta az Indexnek.

A felülvizsgálatot a Hableány balesete után rendelték el. Bolla azt mondta, az elsüllyedt kirándulóhajó nem tartozik a BKV tulajdonába, ám mivel a tragédia okai még nem ismertek, biztonsági okból úgy gondolták, érdemes a BKV 11 darab saját személyszállító hajóját is átvizsgálni.

A rendkívüli ellenőrzésen a biztonsági felszerelést rendben találták,

a feltárt kisebb biztonságtechnikai problémákat nyolc hajón kijavították, két hajó azonban nem állhat addig forgalomba, amíg főleg a motor füstölésével kapcsolatos gondokat nem orvosolják.

Bolla közölte azt is, a BKV nem saját maga működteti a hajókat. A 11 hajót három különböző társaságnak adták ki üzemeltetésre, a működtetés mellett a karbantartás is ezeknek a cégeknek a felelőssége. A baleset után felhívták az összes cég figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek a biztonsági szempontokra.

A cikkből kiderül az is, hogy a BKV 11 személyhajójából nyáron egyszerre nyolc üzemel menetrendszerűen a Duna fővárosi szakaszán, télen öt hajó jár. A baleset után a BKV leállíttatta a menetrendszerű forgalmat, a hajók nem futnak ki, amíg a Hableány balesetének kivizsgálása be nem fejeződik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ez most nagyon jól jön: térképen a helyek, ahol ingyen ihat vizet

Ez most nagyon jól jön: térképen a helyek, ahol ingyen ihat vizet

Egy törökországnyi ember él otthonából elűzve

Egy törökországnyi ember él otthonából elűzve

A volt MTI-vezér "történelmi kötődésből" él exkluzív bérlakásban a Várban

A volt MTI-vezér "történelmi kötődésből" él exkluzív bérlakásban a Várban

A BME professzorai is kiálltak az Akadémia mellett

A BME professzorai is kiálltak az Akadémia mellett

Kénsavat és rákkeltő anyagot tároltak egy ferencvárosi társasház pincéjében

Kénsavat és rákkeltő anyagot tároltak egy ferencvárosi társasház pincéjében

Totti szakít a Romával

Totti szakít a Romával