Már az Egyesült Államok és szövetséges kormányzatai által hangoztatott gyanú elég volt ahhoz, hogy az egyik legrangosabb felsőoktatási intézményként jegyzett Oxfordi Egyetem megszakítsa a kapcsolatát a Huawei-jel.
A kémelhárítás helyettes főnöke jelentette be, hogy a kínai állampolgár mellett egy lengyelt is őrizetbe vettek. Három hónapot töltenek majd vizsgálati fogságban. Maciej Wasik csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy a Huawei lengyelországi irodáiban házkutatásokat tartanak.
Senki ne használja a Huawei mobiljait – erre figyelmeztetnek sorban fajsúlyos amerikai szervezetek. És nem csak mondják: olyan súlyos veszélyt látnak a kínai készülékekben – attól félvén, hogy általuk hozzáférhet érzékeny, személyes adatainkhoz a kínai kormányzat –, hogy az amerikai piacon hatóságilag próbálják ellehetetleníteni immár évek óta a Huawei készülékeinek forgalmazását, újabban pedig Trump elnök teljes tiltáson gondolkodik. Eközben Magyarországon mi történik? Hát, semmi. Jellemző. Itthon senki meg nem szólal ebben az ügyben. Pedig itt az ideje. Vélemény.
Szemmel is jól látható összeggel csökkent annak a két alkalmazottnak a fizetése, akik igen komoly bakit vétettek a Huawei új évi üzenetének posztolásakor.
Korábban csak három személy volt ismert, de most kiderült, már 13 kanadait vett őrizetbe Kína azóta, hogy a Huawei pénzügyi vezetőjét Kanadában letartóztatták.
Jót akartak, amikor a Twitteren kívántak boldog új évet a Huawei munkatársai. Kár, hogy ezt egy iPhone-nal tették, amit egy éles szemű felhasználó ki is szúrt.
Szépen szivárognak az információk a Huawei 2019-es csúcsmobiljának kistestvéréről, a P30-ról is. Egy új értesülés a mobil fotós képességeit részletezi.
Bár az Egyesült Államokban (és még pár országban) tiltólistára kerültek a Huawei eszközei, a kínai cég telefonjai igen népszerűek. Karácsony környékén fontos mérföldkőhöz érkezett a cég.
Az okostelefonok számára tokokat gyártó cég, az Olixar révén már most látni, hogy néz majd ki a Huawei 2019-es csúcsmobilja, a P30 Pro és a kistestvére, a P30.
3-1-re áll az összecsapás a Mennyei Birodalom és Kanada között, mert egy újabb kanadai polgárt vettek őrizetbe Kínában. Erről a National Post számolt be Kanadában.
Amerikai titkosszolgálatok szerint a Huawei telefonjai nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhatnak, azonban a német kiberbiztonság feje ezt nem így látja.