Nem adja ki egy helikopterét a Lego, mert kiderült, hogy az egy háborús katonai gép
Pár nappal a hivatalos megjelenés előtt visszavonta egy szettjét a Lego. Az ok az, hogy a Boeing V-22-t harcászati tevékenységre is használták.
Pár nappal a hivatalos megjelenés előtt visszavonta egy szettjét a Lego. Az ok az, hogy a Boeing V-22-t harcászati tevékenységre is használták.
hvg.hu
Kissé rejtélyes üzenetet tett közzé a Weibón, a Black Shark márka vezetője, és többen úgy gondolják, hogy egy olyan Black Shark változat érkezhet, amiben a Qualcomm Snapdragon 865+ lapkakészlet dolgozik.
hvg.hu
Egy kis ügyeskedéssel mostantól bárki elindíthatja a Doomot a Minecrafton belül.
hvg.hu
Egyre többet tudni a Microsoft hosszú ideje készülő repülős játékáról. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a maga valójában ugyan nem lesz benne, de sok másik igen.
hvg.hu
Így vagy úgy, de a PlayStation 4-es korszaknak rövidesen vége, a Sony ugyanis kiadta a konzolra készült (idei) utolsó nagy exkluzívját, a főleg látványban erős Ghost of Tsushimát. Ennél szebben pedig nem is zárulhatna a japán gyártó konzolos sikerszériája.
Gécs Dániel
A mobilos játékok szerelmesei számára a kígyók világnapja nem jelenthet mást, mint a legendás mobilos játék, a Snake felidézését. Ebből az apropóból mutatunk róla néhány érdekességet.
hvg.hu
A Zephyr új egere nem csak kialakítása miatt érdekes, a borítás alá is került egy szokatlan elem: egy nagy teljesítményű ventilátor van benne.
hvg.hu
Felhasználói felület, specifikációk – mindezek láthatók azon a videón, amelyik pár nappal megelőzi a Lenovo játékosoknak szánt telefonjának bemutatását.
hvg.hu
A Google még ebben az évben bővíteni fogja a jáékosoknak készült Stadia felhozatalát, amik között van néhány húzónév is.
hvg.hu
Július utolsóelőtti hetében kerül sor a Summer Game Fest Demo nevű Microsoft-rendezvényre, amelynek keretében legkevesebb hatvan, de elképzelhető, hogy akár száz új Xbox-játék is kipróbálható.
hvg.hu
A francia Ubisoft idén ősszel adja ki az Assassin's Creed és a Watch Dogs játékáinak következő részét. A szoftverek pár hét különbséggel jelennek majd meg.
hvg.hu
A Heritage aukciósház online árverésén egy licitáló közel 36 millió forintnyi dollárt fizetett egy régi, de bontatlan Mario-játékért. A nyertes kiléte nem ismert.
hvg.hu
Néhány óra erejéig fizetés nélkül lehet majd hozzájutni a Ubisoft 2016-ban kiadott, de máig szórakoztató Watch Dogs 2 játékának PC-s változatához.
hvg.hu
A Falcon City egy nyomozással teli, mégis könnyed point-and-click videojáték, melynek nyitójelenetében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) neve is felvillan. De nem csak ezek miatt érdekes a magyar fejlesztők pár euróért vihető szoftvere.
Gécs Dániel
Az új konzolgeneráció játékaiból is léteznek majd dobozos verziók. A PlayStation 5-ös címeknél kisebb változás áll be ezen a téren.
hvg.hu
A Fortnite-ot és az Unreal Engine grafikus játékvezérlőt is fejlesztő Epic Gamesből csípett ki egy kis részesedést a Sony. A játék és a fejlesztéshez használatos technológia közül utóbbi lehet fontosabb a PlayStation gyártójának.
hvg.hu
A jelek szerint már nagyon közel áll ahhoz az Activision mobilos részlege, hogy kiadjon egy mobilokra készült Crash Bandicoot játékot.
hvg.hu
Nem lesz olcsó a Riot Games-féle Valorant egy érkező kozmetikai csomagja, amely új kinézetet ad a játékbeli fegyverekhez.
hvg.hu
A PlayStation 4-re megjelent The Last of Us Part II ijesztő reakciókat váltott ki néhány felhasználóból: fenyegető üzenetekkel bombázzák a játék egyik szereplőjének hangjáért felelős Laura Baileyt.
hvg.hu
A Lordok Háza szerint a videojátékokban elérhető loot boxok ugyanolyan elven működnek, mint a szerencsejátékok. Így pedig alkalmasak lehetnek a játékszenvedély felerősítésére.
hvg.hu