A távozó indexesek továbbvinnék a lap szellemiségét
Az eddig ismert Index pénteken megszűnt, miután gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott.
Az eddig ismert Index pénteken megszűnt, miután gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott.
hvg.hu
Az Index fotósa, Bődey János végig fotózta a mai napot, amelyen a szerkesztőség tagjai szinte kivétel nélkül beadták a felmondásukat. A fotókat az Index.hu engedélyével közöljük.
hvg.hu
Miután a szerkesztőség felmondott, sajtóhírek szerint otthagyja az Index Zrt.-t a nemrég kinevezett vezérigazgató és az igazgatóság egyik tagja is.
hvg.hu
Az Index igazgatóságának elnökét meglepte, hogy egyszerre több mint 70 ember mondott fel az Indexnél. Bodolai László hétfőn megy be a szerkesztőségbe, akkor látja majd, folytatható-e a munka. Azt zsarolásként értékelte, hogy a szerkesztőség a kirúgott főszerkesztő visszahelyezését kérte tőle csütörtökön.
hvg.hu
Pénteken több mint 70 ember mondott fel a lapnál, miután szerdán kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt. Ezzel a ma ismert Index megszűnt.
hvg.hu
hvg.hu
Elköszönt a követőktől az Index zenei blogjának elindítója.
hvg.hu
„Hiszen ma már ott találhatók a tulajdonosok” – írja a politikai elemző.
hvg.hu
Pénteken - az általunk ismert formában - megszűnt az Index, miután a lap munkatársai szinte kivétel nélkül felmondtak, miután szerdán az igazgatóság elnöke, Bodolai László kirúgta a lap főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. Bodolait meglepte, hogy ennyien és ilyen hirtelen távoztak.
hvg.hu
Portugáliában tartott sajtótájékoztatót a magyar külügyminiszter, a Reuters tudósítója feltette Szijjártónak a kérdést, hogy szabad-e egy ország, ha nincs teljes sajtószabadság?
hvg.hu
Többen felmondtak az Index szerkesztőségében, miután a lapot birtokló alapítvány elnöke, Bodolai László nemet mondott arra a kérésükre, hogy visszavegyék a szerdán kirúgott főszerkesztőt, Dull Szabolcsot. Ziegler Gábor, az Indamedia társtulajdonosa belső levélben indokolta Dull menesztését.
hvg.hu
Szinte az összes jelentősebb lap beszámolt a legnagyobb magyar hírportál főszerkesztőjének eltávolításáról. Nem sok jót jósolnak a magyar sajtószabadságnak.
hvg360
Szombathy Pál az ATV műsorában azt állította, hogy eddig nem látott rá napi szinten a cég belső folyamataira.
hvg.hu
A Kolosy térről a karmelita kolostorhoz terveznek vonulni.
hvg.hu
Egy élelmes informatikus a közösségnek ajánlotta fel az Index tükördomainjét.
hvg.hu
Az Indamedia társtulajdonosa reméli, hogy az Indexben mielőbb megoldódik a helyzet.
hvg.hu
Dull Szabolcs főszerkesztő a menesztése után azt írta, „nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát.”
hvg.hu
A járvány Věra Jourová szerint minden korábbinál jobban rávilágított arra, hogy az újságírók szerepe kulcsfontosságú.
hvg.hu
A reklámszakember egy facebookos videóban reagált az elmúlt napok híreire. A külső beszállítói megoldás szerinte mindenhol működik.
hvg.hu