szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pénteken több mint 70 ember mondott fel a lapnál, miután szerdán kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt. Ezzel a ma ismert Index megszűnt.

Index-botrány
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Egyszerre szívszorító és felemelő látni ezt a tartást, amely az ország legnagyobb és legnagyszerűbb szerkesztőségében van. Ezzel az Index többé már sajnos nem lehet olyan, amelynek mi és az olvasók százezrei, sokszor milliói szerették.

Ezt írta búcsúposztjában Dull Szabolcs, az Index szerdán elbocsátott főszerkesztője. Úgy fogalmazott, az ő történetük ezzel véget ért, de azt gondolja, az ott látott egységnek, szakmai és emberi példamutatásnak helye kell, hogy legyen a magyar médiában és Magyarországon.

Dull az után posztolt, hogy péntek délben gyakorlatilag a teljes Index felmondott (a vezetők mellett a teljes politikai és gazdasági rovat távozott). A lista folyamatosan bővül, péntek délután fél 3-kor több mint 70 ember jelezte távozását a 90 fős szerkesztőségből.

Több mint 70 újságíró mondott fel az Indexnél

Az Index.hu több tucat újságírója indult el pénteken délben a cégvezetéshez, hogy beadja felmondólevelét. Tudomásunk szerint Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke nincs bent a szerkesztőségben, a felmondásokat telefonon vette tudomásul.

A lap korábbi főszerkesztője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő azt írta, nagyjából két hete engedte el az Indexet, mikor már "javában ment a cirkusz" (Dull Szabolcs június 21-én tette közzé első szolgálati közleményüket arról, hogy a szerkesztőség függetlenségét veszélyben érzik, és átállították az állapotukat jelző barométert is. Ezt az előzte meg, hogy az igazgatóság asztalára letettek egy, az Index feldarabolására vonatkozó tervet, amit a hivatalos kommunikáció szerint nem fogadtak el).

Tóth-Szenesi 2002 óta dolgozott az Indexnél, a 18 év alatt újságírótól főszerkesztőig volt minden.

Néhányszor eljutottam a felmondás szélére, de most nem volt mit mérlegelni. Ma délben kezdeményeztem a munkaviszonyom megszüntetését. Köszönöm, hogy itt, az ország legnagyobb lapjává érő Indexben dolgozhattam, köszönöm a kollégáknak az együtt töltött éveket, szeretem mindegyikőjüket, akár mennek, akár maradnak. A maradóknak azt kívánom, hogy a törés után is szabadon dolgozhassanak, nekünk, távozóknak meg azt, hogy minél előbb találjunk egy olyan jó munkahelyet, mint amilyen ez volt.

Munk Veronika főszerkesztő-helyettes azt írta, "szuperjó" volt az Indexnél eltöltött 18 év, felejthetetlen dolgot hoztak létre, amit senki sem vehet el tőlük.

Addig toltam minden energiámmal, minden tudásommal, minden szenvedélyemmel és szabadságommal, az utolsó pillanatig, amíg úgy gondoltam, hogy tükörbe tudok nézni.

Haász János főszerkesztő-helyettes a posztjában azt sorolta, milyen vad ötleteket tudtak megcsinálni a lapnál:

parkolóőrködés, NB I.-es csapattal edzés, kínai vagy minimálbéres emberkísérlet. Közben bukhatott meg állami cégvezér cikkeim nyomán (igen, 2010 előtt ilyen is volt!), írhattam MÁV-os mutyikról, kereshettem salgótarjáni panelekben Gáspár Győzike adócsaló sógornőjét, utánajárhattam Dobó István vagy a teavaj igaz történetének.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!