Nehézfémeket keresett az ITM a temperában, de nem talált semmit
Megnyugodhatnak a szülők, nem veszélyesek az iskolaszerek.
Megnyugodhatnak a szülők, nem veszélyesek az iskolaszerek.
A másodikos Lucy képeit már több mint tízezren látták az interneten.
A bútorok, informatikai eszközök és az albérletek kerülnek sokba.
Sajátos helyi szokás lett Kaposváron, ahogy a májusban özönvízszerűen elázott iskola diákjainak családja és a kétségbeesett tanárok kívülről azt figyelik, dolgoznak-e a tönkrement épületen, lesz-e helyük, ahol becsöngetnek szeptemberben. Még az is felmerült, hogy az országban egyedülálló módon itt a nyári vakáció után kapásból iskolaszünettel indul a félév. Kérdés, hogy a helyi nagy beruházásoknál rendre befutó cégnek vajon miért nem volt elég egy egész nyár a károk elhárítására. Az önkormányzattól ezt hiába próbáltuk megtudni, a polgármester lapít.
A nyár vége felé sok szülő szembesül azzal, hogy vészesen közeleg a szünet vége. Már most érdemes átnézni mire van szükség, mit kellene pótolni az iskolakezdésig. Ezek a kiadások akár meghaladhatják egy elsős gyermeknél a 100 ezer forintot. Sokan vannak, akik ezt az összeget csak hitelből tudják kifizetni, de melyik hitelt érdemes választani?
Augusztus 20-a után indulnak a legtöbben vásárolni.
Jövőre már csak engedéllyel lehet elhalasztani a beiratkozást, azt azonban nem tudni, minek alapján. Ahogy az is rejtély, ki dönt a gyerekek iskolai érettségéről.
Egy amerikai kutatás szerint ha egy órával később kezdődik a tanítás, a középiskolás diákok mintegy fél órával többet alszanak. A plusz idő pedig az iskolai teljesítményre is pozitív hatással van.
Egyre több olyan alkalmazás készül, amelyekkel nem csak hatékonyabbá, könnyebbé is tehetők az iskolai évek. Ehhez ajánlunk néhány remek alternatívát, köztük ingyenes darabokat is.
Buli a suli, ha anyád a gyereknyomorító minisztérium államtitkára!
Több helyen is csúszott a felújítás, ezért nem lehetett elkezdeni a tanévet.
A különleges táska anyaga a komolyabb gépkarabélyok, az AK–47-es és az M–16-os fegyverek lövedékeinek is ellenáll.
Vecsei H. Miklós és Csapó Attila akciójáról videó is készült.
Nem gondolja, hogy a gyerekek ma leterheltebbek lennének, mint régebben voltak, nem hisz a differenciáltan tanításban, fontosnak tartja a mai magyar irodalom megismertetését – Kistelekiné Makay Ilona negyvenkét éve van a tanári pályán, értékteremtő oktató-nevelő munkájáért nemrég Bárczy István-díjjal jutalmazták. Kiforrott véleménye van a tanításról, a gyerekekről és a szülőkről is.
Nem volt még olyan tanév, amelyik ne indult volna jelentős közlekedési káosszal. Pedig mindez könnyen megelőzhető lenne, csupán néhány dologra kellene odafigyelnünk.
Nyáron játszódnak, vagy azonnal nyári hangulatot csempésznek a szívünkbe – lazítson velünk, mielőtt berobban a szeptember, és tesztelje, mennyire ismeri ezeket a filmeket!