szerző:
Czeglédi Fanni
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem gondolja, hogy a gyerekek ma leterheltebbek lennének, mint régebben voltak, nem hisz a differenciáltan tanításban, fontosnak tartja a mai magyar irodalom megismertetését – Kistelekiné Makay Ilona negyvenkét éve van a tanári pályán, értékteremtő oktató-nevelő munkájáért nemrég Bárczy István-díjjal jutalmazták. Kiforrott véleménye van a tanításról, a gyerekekről és a szülőkről is.

„Huszonegy éves voltam, amikor a főiskola kihelyezett a Kada utcai általános iskolába gyakorlatra. Amikor kinyitottam ott azt az úgynevezett papíralapú naplót, akkor egy pillanatra – mint amikor a Gyűrűk urában meglátjuk a gyűrűt –, átfutott az agyamon, hogy akárhogy is nézzük, ez hatalom. Amit én oda beírok, az száz év múlva is ott lesz. És egészen pontosan emlékszem a másodperc törtrészére is, amikor eszembe jutott, hogy hahó, ezt a gondolatot most azonnal vesd el. Ez nem hatalom, hanem ajándék – és nem is akármilyen” – emlékszik vissza pályája kezdetére Kistelekiné Makay Ilona, a XVIII. kerületi Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola magyar nyelv és irodalom tanára.

©

Azóta mintegy negyven év telt el, és ő négy évtized tapasztalatát gyűjtötte egybe. Hogy ezek után milyennek látja a mai gyerekeket? Nyitottabbnak, zárkózottabbnak, gyorsabbnak, netán zavartabbnak? „Pontosan így, ebben a sorrendben, hiszen ma is, mint korábban, minden gyerek más” – mondja, és bár nem szereti ezt a mondatot, de kimondja: a világ megváltozott. Például azért, mert egyre több család bomlik fel: tapasztalatai szerint a gyerekek emiatt zaklatottá válnak, gyakran alig beszélnek. A pedagógus azt viszont határozottan állítja, hogy

a gyerekek nem fáradtabbak, mint korábban.

„Radnóti Miklós életét negyven évvel ezelőtt is pont ugyanannyi idő volt megtanítani, mint most. Nem értem ezt a leterheltséget. Az iskolának az a dolga, hogy reggel bemenjenek a gyerekek, és háromnegyed órás etapokban lebontva kijöjjenek később egy olyan tudáshalmazzal, amit majd szépen szétfésülnek, oda, ahová kell. Mégis azt látom, hogy gyakran nem jön vissza úgy a tudás, ahogy szeretnénk” – mondja.

Kistelekiné Makay Ilona szerint a tantárgyak szerethetősége leginkább tanárfüggő. Ő maga hétszer bukott meg matematikából. A tanára azt mondta, nincs több ideje egy-egy anyagra. „Még mindig nem érted a deriválást? Jó, akkor ennyi, egyes, és a következő dolgozatod is egyes lesz. Sajnos idő előtt meghalt, de úgy szerettem volna megkeresni, hogy elmondjam neki: ne haragudjon rám, de soha, egy kicsit sem volt kíváncsi arra a minimálisra, amit én matematikából tudok.”

Ami már elválik az oktatástól

Makay Ilona szerint akkor érdemes valakinek elkezdeni a tanári hivatást, ha hozzá tud tenni ahhoz, hogy egy-egy diákból sikeres, kiegyensúlyozott felnőtt legyen. „Megérkezett hozzám egyszer egy fiatalember, aki bekuckózott a szekrénybe, és nem volt hajlandó levenni a kabátját. A köpenyével – ami nálunk kötelező –, letörölte az asztalt és a padot. Kiderült, hogy speciális iskolába járt, de idővel rájöttek a pedagógusok, hogy ő nem oda való, és át tudták billenteni hozzánk. Rettentően nehéz volt vele, de azt mondtam, hogy nem hagyom elveszni.”

©

Sok bántást kapott az osztálytársaitól, a másságot a gyerekek nehezen tolerálják, a helyzetet viszont kezelni kellett valahogyan.  Ilona lépett: leküldte a gyereket krétáért a portára, és becsukta utána az ajtót. „Mondtam az osztálynak, hogy »na, ide figyeljetek, nagyon rövidre fogom, ha még egyszer valamelyikőtök bántja, az olyan lesz, mintha engem bántanátok. Nem látjátok, hogy segítségre van szüksége?« Egy év múlva előadtuk a Keselyűk táncát a Dzsungel könyvéből , kérdeztem tőle, hogy szeretne-e benne lenni. Nagyon lelkes volt. Mindenkitől azt kértem, hogy fekete ruhában jöjjön, a többit megoldjuk. És ez a gyerek, aki előtte még a szekrényben ült – igaz, hogy mustárszínű ruhában –, de ott táncolt a Rózsa Művelődési Házban. Sosem felejtem el.”

Ilona azt mondja, ez a fiú volt élete egyik legnagyobb ajándéka. Felidézte az egyik legkedvesebb történetét is: a gyerek nem tudott részt venni a nyolcadikos kirándulás első napján, mert előtte beteg lett, de később minden áron utánuk akart menni. „Mondtam neki, hogy máris üljél buszra, ha a szüleid engednek. Állt az egész osztály az egri pályaudvaron, és várta, hogy a busz begördüljön. Nem tudom, mi lett volna vele, ha a mi iskolánk, az osztályunk nincs. Most munkája van, azt mondja, rádiós lesz. De nincs olyan hónap, hogy ne jelentkezne.”

Ilona egy pillanatra szabadkozni kezd: azt mondja, ő már a pályája végén van, megengedheti az „érzelgősködést”. „Én sem tudom, meddig tanítok még. Most maradt két nyolcadik osztályom, és ez pont olyan, mint amikor a vonat beérkezik az állomásra, az ütközőhöz ér. Biztos, hogy majd ha meghallom az első iskolacsengőt, vagy az első iskolatáskás gyereket, belehalok, de meg kell tanulnom elköszönni.”

Humor és család nélkül nehéz

A pedagógus igyekszik nem megterhelni a gyerekeket, de általában szomorúan veszi tudomásul, ha például nem írják meg a házi feladatot. „Mit kell délután megcsinálni magyarból? Négy példát. Az nekem azért jó, mert a gyerek foglalkozott vele, felelevenítette, amit tanultunk, és megcsinálta, amire kérték.” Az őszinteség viszont itt is működik. Ilona szereti, ha a gyerekek elmondják azt is, mivel töltötték az estéket, ilyenkor általában kiderül, hogy a Facebook vagy a tévé rabolta el őket a házi feladat mellől. És itt mindenképpen képbe kerül a család. „Iszonyatosan fontosnak tartom, hogy a családok beszélgessenek. Ha ki tudják magukat beszélni a gyerekek, akkor minden kicsit jobb lesz. De ha ridegség, szótlanság várja őket otthon, abból messzemenő következtetéseket lehet levonni a bizonyítványukra vonatkozóan.”

©

Ő maga a gyerekek szeretetéért cserébe mer az órán bolondozni, hagyja, hogy nevessenek rajta. Úgy véli, ettől egyáltalán nem vész el a hitelesség, humor nélkül a tanári hivatást lehetetlen csinálni.

Hamarosan kelkáposzta

„Most aztán kapom majd a rosszalló pillantásokat, de én nem tudok differenciáltan tanítani. Megpróbáltam, nem ment. Ez a mániám, hogy mindenki figyeljen rám, figyeljünk egymásra és együtt menjünk tovább. Nem megy, hogy félreültetek pár okos gyereket, meg pár kevésbé jó képességűt. Nekem ez nem megy, mert én magam is elkalandozok – aztán persze mindig visszatérek, de azt szeretem, ha együtt „repülünk””.

A pedagógus látott olyan naplót, amelybe a kollégája azt is beírta, hogy három hónap múlva a kelkáposztát fogja tanítani. „Honnan tudja, hogy azon az órán a kelkáposztáról lesz szó? Hát onnan, hogy az van a tanmenetben. De szerintem nem érdemes csak a tanmenetet figyelni” – mondja a pedagógus, és hozzáteszi: osztályozni viszont mindig csak a gyerek képességeihez mérten lehet.

„Nem érti például, hogyan kaphat valaki a memoriterre hármast. „Egyes vagy ötös. Ha egyest kap, azért kapja, mert lókötő volt, és nem tegnap adtam fel A walesi bárdokat, hanem másfél hónapja. De ha elmondja legközelebb, máris átjavítom négyesre. Nem az a lényeg, hogy ötven egyese legyen, hanem, hogy tudja a verset.”

©

Ilona álma, hogy az a gyerek, aki nyolc órakor belép a tanterembe, háromnegyedórával később úgy menjen ki onnan, hogy több lett, kapott valamit.

Ki ne vágyna egy kviddicsmeccsre?

Kistelekiné Makay Ilonának van véleménye az oktatáspolitika egyik legforróbb témájáról, a kötelező olvasmányokról is. Sokszor a magyar tanárok részéről is felvetődik, hogy az olvasás megszerettetése miatt nem lenne ördögtől való Harry Potterről és más populáris művekről is beszélni az iskolában. Ilona szerint ez a kérdés is tanárfüggő, ő maga viszont nagyon pártolja, hogy a gyerekek megismerjék a mai magyar irodalmat, ezzel ugyanis még senkit nem taszítanak le a trónról.

„Nézzük meg, milyen fantasztikus Lackfi János, vagy Háy János! A Harry Potterről pedig: ne legyünk farizeusok. Ha van olyan ember, aki nem szeretne egy kviddicsversenyben részt venni, az nézzen kicsit magába” – mondja Ilona, aki a varázsló iránt azért is kissé elfogult, mert az édesapja, Makay Sándor volt Dumbledore magyar hangja.

„Sajnos tudom, hogy nem minden gyerek fog Jókait olvasni. Amikor a családommal nyaraltunk, rápillantottam az unokaöcsémre, hogy mit olvas. Azt mondta, A kőszívű ember fiait. Kérdeztem tőle, hogy ilyen… vékonyan is kiadták? Persze, hogy a rövidített változatot olvasta. Egyszer feladták nekem a gyerekek téli szünetre az Alkonyatot, én meg nem akartam csalódást okozni. Akkor mondták, hogy hozzák a filmet is, kértem, hogy azt azért már ne. Teljesen odavoltak a lányok, mindenki ebbe a vegavámpírba volt szerelmes. De nincs ezzel baj, csak mondják el, miért fontos nekik, miért szeretnék rá felhívni a figyelmemet.”

A mai oktatási rendszeren gyakran kérik számon, hogy nem biztosítja a gyerekek képességeinek kibontakoztatását, hogy nem kelti fel az érdeklődést bizonyos tárgyak iránt. Ilona szerint a folytatás, a következő generációk oktatása már biztosan nem csak az ősi rutin része lesz, tudomásul kell venni, hogy a világ megváltozott, át kell lépni egy következő szakaszba. Azt viszont szeretné, hogy megmaradjon az „oktatás és az irodalom szíve”, valamint, hogy a pedagógusok továbbra is igyekezzenek értékeket közvetíteni. „Jöjjenek most olyan emberek, akik ezeket a gyerekeket tovább tudják egy kicsit lendíteni, mert érzem, hogy lenne mit adni még nekik.”

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!