Megdőlt a napi fertőzések rekordja az Egyesült Államokban
Csak Kaliforniában 7000 új koronavírusos esetet jegyeztek fel az utóbbi 24 órában.
Csak Kaliforniában 7000 új koronavírusos esetet jegyeztek fel az utóbbi 24 órában.
Túl sokat foglalkozik Bill Gates a koronavírussal ahhoz, hogy ne legyen gyanús – vélik az összeesküvés-elméletek hívei. Miközben kevés olyan híresség volt, aki az elmúlt években jobban kongatta volna a vészharangot egy várható világjárvány miatt, mint a jótékonyságot és a világ – szerinte üdvözítő – megmentését egy ideje már főállásban űző milliárdos.
A latin-amerikai országok közül régóta Brazíliában legsúlyosabb a koronavírus-helyzet.
Kilenc embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést egy nap alatt, 22-en meggyógyultak.
Növekszik az egy nap alatt beazonosított fertőzöttek és a halálesetek száma is.
Az eddig vártnál jóval nagyobb recessziót vár a Nemzetközi Valutaalap a most kiadott világgazdasági prognózisában. A nagy gazdaságok közül egyedül Kína úszhatja meg annyival, hogy lassulva, de növekszik a GDP-je.
Egy nappal korábban egy elhunytról jött hír. A beazonosított fertőzöttek száma héttel emelkedett.
Háborúban, vészhelyzetekben, természeti katasztrófáknál az emberek gyakran félreteszik a nézetkülönbségeiket, konfliktusaikat, és összefognak. Így történik ez sok párkapcsolatban is. Ha van „közös ellenség”, amely ellen küzdeni kell, mint a járvány volt – és jöhet még –, a belső problémák helyett a külsőkre koncentrálás kerülhet előtérbe.
Összességében 5,2 milliárd forint volt a bírságok összege a koronavírus-járvány három hónapja alatt.
Eddig 200 sékelre büntették az állampolgárok, ha nem viseltek maszkot, ezt az összeget emelték most meg 500-ra.
Hatalom- és tőkekoncentráció, a tolerancia csökkenése, idegengyűlölet, létbizonytalanság és egzisztenciális félelmek - a járványok sok száz évvel ezelőtt, így a XIV. században is ezekkel a társadalmi hatásokkal jártak. Nincs új a nap alatt.
Súlyos következményei lehetnek a kezeletlen szenvedélybetegségeknek. Ez így volt a járványhelyzet idején, és igaz a pandémia lecsengése után is, van azonban segítség - figyelmeztet Fazekas Zsolt, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet munkatársa. Az osztályuk immár újra működik, de megtartják az elmúlt hónapokban bevált online konzultációk lehetőségét is.
Az Emmi minisztere arról is beszélt, hogy szerinte legelőbb két hónap múlva állhat vissza az egészségügyben a járvány előtti működési rend.
2590-en felgyógyultak már a koronavírusból.
Az új esetek nagy részét Észak- és Dél-Amerikában regisztrálták.
Lefújták a veszélyhelyzetet, egyre közelebb járunk a teljes újranyitáshoz; a Lánchíd és a tűzijáték miatt veszett össze a főváros a kormánnyal; sorra vizsgálják felül a cégek a rasszizmus gyanújába került márkaneveiket és logókat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A szállítási mellett a raktározási logisztikára is jelentős hatással van az új koronavírus világjárvány. Interjúnk Kardos Péterrel, az SSI SCHÄFER magyarországi ügyvezetőjével, aki szerint a válságból való kilábalás során a technológiai előrelépés mellett a humántőke fejlesztése a legfontosabb.
Több szomszédos vagy közeli országban is tetőzött a koronavírussal megfertőződött emberek száma a szerdai jelentések szerint. Kínában a járvány második hullámától tartanak, emiatt ezernyi légijáratot töröltek. Egy németországi húsüzemben több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak.
Több mint hatvanan haltak meg egy nap alatt az országban.
Megugrott a fertőzöttek száma azután, hogy az országban több helyen is enyhítettek a korlátozásokon.