Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az eddig vártnál jóval nagyobb recessziót vár a Nemzetközi Valutaalap a most kiadott világgazdasági prognózisában. A nagy gazdaságok közül egyedül Kína úszhatja meg annyival, hogy lassulva, de növekszik a GDP-je.
A koronavírus-járvány gazdasági hatása az eddig becsültnél is rosszabb lehet, ezért még tovább rontotta világgazdasági prognózisát a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az indoklás szerint a koronavírus-járvány az idei első félévben a korábban gondoltnál jóval nagyobb csapást mért a világgazdasági aktivitásra, és ennek elhúzódó hatása a talpraállást is vontatottabbá teszi majd.
A globális gazdaság a 2019-es 2,9 százalékos növekedés után az idén 4,9 százalékos GDP-csökkenésbe fordul az IMF szerint, majd jövőre ismét növekedésbe vált át – akkor 5,4 százalékos lesz a fellendülés. Vagyis 2021 végére 0,2 százalékkal áll majd a világ a 2019 végi szint fölött.
Ez azt jelenti, hogy az áprilisban kiadott előrejelzésnél erre az évre 1,9, 2021-re 0,4 százalékponttal gyengébb teljesítményt vár a szervezet.
A részletes számokból az is kiderül, hogy a fejlett országokban lehet nagyobb a visszaesés, a kevésbé gazdagok könnyebben megúszhatják a járványt.
Az IMF szerint idén az olajár 41,1 százalékkal zuhan a tavalyihoz képest, jövőre pedig csak 3,8 százalékkal emelkedik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.