A tekintélyelvű hatalom természetéből kifolyólag nem tud biztonságos gyermekvédelmi rendszert kiépíteni és fenntartani, hiszen ahhoz a vezetőinek szembe kellene néznie – és el kellene ismernie – az elnyomásból, és nagyrészt a férfi felsőbbrendűségből származó károkat.
Ott voltam Michigan államban Donald Trump utolsó rallyján, és ott voltam Győrben, Orbán Viktor országjáró turnéjának első állomásán. Mostanra nagyjából annyi maradt a választók szabad akaratából, hogy „majd én eldöntöm melyik propagandának akarok bedőlni”. Az én propagandám, az én döntésem.
Magyarországnak van egy crusha. A korábbi politikusokból kiábrándult emberek most úgy rajonganak a potenciális új vezetőért, mint ahogyan plátói szerelmeik iránt szoktak. Mit jelent a politikai remény, és mit tanulhatunk róla a popkultúrából?
„De jó, csajok! Végre csajok is jönnek” – mondja széles mosollyal egy fideszes miniszter, amikor női operatőr kollégámmal odamegyünk hozzá interjúzni. „A csajokat szeretem, ti nem tudtok kegyetlenek lenni.” Rohanás politikusok után gerincsérvvel, a női derék egyenessége és egy új szexuális szubkultúra a friss Kokettben.
Egy olyan országban, ahol a politikusok magánélete a korrupció külön csatornája lett, ott nem „vájkálni mások magánéletében” a legnagyobb politikai kockázat. Rossz hírem van a jelenlegi magyar politikusoknak: ti tettétek a saját magánéleteteket szégyentelenül közüggyé.
Hogyan kreált a média egy szexizmust kifigurázó Tiktok-mémből kamu társadalmi jelenséget?
Szezonnyitó elemzés a vasárnapi kötcsei dupla fashion show-ról.
Van, hogy nem egészben élünk túl, csak részben. A válságreakciók változnak, az ellenállás is többféle lehet: rooftop jóga Budapesten vagy körömfestés Gázában. De hogyan maradjunk „elegánsak”, amikor nemcsak a személyes életünk van válságban, hanem érzésre az egész világ is?
Minél polarizáltabb egy társadalom, a politikai szempontok annál jobban felértékelődhetnek a párválasztásban, sőt egyre többen fizikailag is vonzóbbnak tartják azt, aki azonos politikai identitást képvisel. Sosem volt még ennyire politikai a randizás.
Mit kezdjünk azokkal, akik rosszat cselekednek? És azokkal, akik bűnt követnek el ellenünk? Martini Noémi e heti írása a Kokettben határhúzásról, bosszúról, megbocsátásról, jogos haragról, társadalmi elvárásokról és az azok meghaladásában rejlő igazi erőről.
Viszonylag fiatalon megértettem, hogy szépnek lenni feladat és kötelesség. Hogy a külsőm lehet előny, de sokszor inkább hátrány. Hogy a testem mindig korlát, csatatér, sosem nyugvópont. A női lét önellentmondása, hogy az egyenlőségünk folytonos bizonygatása, a tárgyiasítás elkerülése közben az is fel-felmerül: „Akkor mi van, ha tetszeni is akarok?”. Erről le kell, hogy mondjak?
A gyűlölet nem kreatív, a mi dühünk viszont még lehet az. Mi a különbség a személyes és politikai harag között?
Teljesítménykényszertől szenvedünk, ami nem csak szervi, de gondolati impotenciához is vezet. Ahelyett, hogy magunkat és a világnézetünket is az Orbán-tengelyen határoznánk meg, képesek vagyunk még alternatív társadalmakban gondolkodni? El tudjuk képzelni, hogy szabadok vagyunk? És az hogyan nézne ki?
Egész életemben azt hallgattam, hogy drámai vagyok, „túl sok”, számoljak el tízig, ne lángoljak, mert kiégek, ne éljem bele magam, mert csalódni fogok. Legyek diplomatikus, tiszteljem a hierarchiát, stb. Aztán egy orosz független csatorna főszerkesztőjével interjúztam, megkérdeztem mit ajánl a magyaroknak, hogyan ne kerüljünk a putyini útra. „Legyetek drámakirálynők” – válaszolta. És én azt hiszem megértettem, hogy erre az időszakra készültem egész életemben.
Persze a kvótanőséget is ki lehet maxolni, kvótának lenni – mondjuk – több, mint láthatatlannak lenni. Ez is egyfajta privilégium? És ha az, akkor hálátlan vagyok?
Van, hogy a közélet annyira pörög, hogy beleszédülsz. A politika Magyarországon mindent átitat, mindenhová beszivárog. Miről lenne érdemes beszélni? Mi alapján tájékozódjunk? Könnyű kiégni és homokba dugott fejjel tudomást sem venni arról, ami körülöttünk történik. Számomra a költészet jelent egyfajta menekülést, miközben az egész generációmat foglalkoztatja a menekülés – a menekülés az országból. Az e heti hírlevél ezt a témát dolgozza fel néhány versen keresztül.
Kivirult a tavasz és berobbant a kampányolás. Ez csak egy dolgot jelenthet: mind a politikusok, mind a férfiak udvarolni kezdenek. Az ismerkedés és a politika nagyon hasonló. Mindkettőnél meghatározó a kampányidőszak, amelynek az egyik legfontosabb eszköze a flörtölés, mérőfoka pedig a szexepil.
A politika nem a nők műfaja. Jelenleg egyetlen női miniszter sincs a kormányban. A macsóskodás gyakorlatilag államforma. A „tehetséges hölgyek” ugyan próbálkozhatnak, de azt is csak akkor, ha bírják gyomorral a férfi öltöző stílusú közéletet. De ne legyünk igazságtalanok. Az újságírás sem a nők műfaja.
