Jogos, de személyes haraggal hagytam ott Nógrád megyét pénteken. Az égető nyári nap kiszívta a búzamezőket, fehéren elterülő dombok között autózva érkeztem meg a belvárosba, ahol este vihar támadt, erős szél fújt, és én néztem, együtt éreztem a természettel. Akkor még nem tudtam, hogy jogos, de politikai harag vezérel majd több százezer embert az utcákra másnap, akik nem csak hogy nem félnek, de arra is rájöttek, hogy a dühöt hogyan lehet úgy becsatornázni, hogy annak valódi hatása legyen.
Életem nagy részében haraggal éltem. Volt, hogy én kerekedtem felül rajta, sokszor ő rajtam. Éltem figyelmen kívül hagyva a haragom, volt, hogy elnyomtam és belülről emésztett, máskor a haragból táplálkoztam, megtanulva használni azt, mielőtt elpusztított volna. A haragtól való félelmem nem tanított meg semmire, és téged sem fog.
De mi a különbség a személyes és politikai harag között?
Audre Lorde filozófus, író, emberi jogi és feminista aktivista „politikai düh” koncepciója a dühöt, mint a társadalmi változás katalizátorát állítja a középpontba különösen a rasszizmus és az elnyomás kontextusában. Ez nem egyszerűen személyes düh, hanem olyan erőteljes erő, amelyet a marginalizált közösségek, különösen a színes bőrű nők által elszenvedett igazságtalanságok táplálnak. Ez a düh, ha megfelelően megértjük és becsatornázzuk, az ellenállás és az átalakulás erőteljes eszköze lehet, egyesítve az egyéneket a rendszerszintű egyenlőtlenségek elleni küzdelemben.
„Nem akarok olyan wellness-gyakorlatokat, amelyek arra tanítanak, hogy megbékéljek egy igazságtalan világgal. Olyan gyakorlatokra van szükségem, amelyek segítenek épelméjűnek maradni, miközben teszek azért, hogy harcoljak ellene. Ha engedékennyé válok az igazságtalansággal szemben, az nem gyógyulás – hanem szedáció”. Ezeket a sorokat Michell C. Clark író, designer posztolta nemrég, de nagyjából ez volt a beköszönő e-mailem tartalma egy relaxációs szakpszichológushoz.
Gyakran leszek dühös, de eddig féltem közel menni ehhez az érzéshez. A közelmúltban azonban megláttam, hogy a dühöm hogyan érintett valaki mást, megértettem, hogy a kifelé mutatott indulat befelé szólt, és most nem én voltam az áldozat. Majd láttam azt is, hogy valaki más tudatalatti, maga ellen forduló haragja hogyan taszított el engem tőle. Aminek szintén elsősorban nem én voltam az áldozata, hanem ő maga. Végeredményben mindketten kevesebbek lettünk.
