Csapvíz nélküli épületben rendeztek be irodát a debreceni katódgyár mérnökeinek
Konténermosdókról, mobil vécékről és vödrökbe gyűjtött szennyvízről számolt be egy dolgozó.
Konténermosdókról, mobil vécékről és vödrökbe gyűjtött szennyvízről számolt be egy dolgozó.
A Kína ellen viselt kereskedelmi háború elfajulásától rettegő nyugati megrendelők, köztük a magyarok is tavasz végén egyszerre kezdtek kapkodó készletezésbe, kimerítve a szállítási kapacitásokat, és hiánycikké téve a konténereket. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a húszik miatt továbbra is Afrikát megkerülve érkeznek meg nyugatra az ázsiai kikötőkből a teherhajók. Egy év alatt majdnem 270 százalékkal drágult meg a konténerhajóztatás, és szakértők szerint ez 2025 végéig ki is hat majd az inflációra.
Felújítanak egy vasúti felüljárót, többször lezárnak egy másik hidat Dél-Pesten, hetekre kiesik a nemzetközi kereskedelem tizedét lebonyolító öt fontos vasúti konténerterminál.
A szerelvényen 55 konténer van, Lengyelországba tart. Tizenhárom év alatt jutottak el a 90 ezer vonatig, immár havonta ezer fordul meg Kína és Európa között.
Gyömrő fideszes országgyűlési képviselője szerint a konténerekben megfelelő körülmények között tanulhatnak a diákok.
Három másodikos osztály tanul most konténerekben Orosházán.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indított nyomozást.
Rendkívül alacsony a fordulatszáma, de 77 000 Nm a nyomatéka ennek a gigantikus zuglói motornak, mely nemcsak áramot, hőt is előállít. És három van belőle egymás mellett, ami még mindig csak feleannyi, mint amennyi az óceánjáró hajókban található.
Akad lejárt zsírja, vaja, margarinja? Van egy jó hírünk.
Éjszakánként durván 80 ezer forintba kerül a sivatagi szállás.
Nem azt kapták a szurkolók, amit vártak, de azt legalább jó drágán.
Úgy tűnik, mintha a helyszínen háború pusztított volna, de az iskola valójában Észak-Magyarországon van.
Brüsszelezéssel, háborúzással készült el a Facebook-poszt, amely a kormány fűtési kreativitásáról tesz tanúbizonyságot.
Mivel új oktatási helyiségek építésére nincs forrása az iskolának, így konténereket vesz az iskola fenntartója, a református egyházközség.
A három hatalmas, 28 méter magas, sínen guruló darut Európában elsőként 5G segítségével, távolról irányítják majd.
Kínai konténerektől függ a globális kereskedelem – erre az apró tényre hívja fel a figyelmet a párizsi Les Echos című gazdasági portál. Kína gyártja ugyanis szinte az összes konténert, amely nélkül ma már nem képzelhető el korszerű áruszállítás. Csakhogy az is baj, ha konténerből egyszerre túl sok van egy helyen.
Kaotikus helyzetbe sodorta a járvány miatti késés és kapacitáshiány a nemzetközi tengeri fuvarozást, ami növelte a költségeket, akadályozza a világgazdasági fellendülést, és inflációt gerjeszt.
Miután az Ever Given nevű óriás konténerszállító hajó hét elejei balesete miatt átmenetileg hajózhatatlanná vált a Szuezi-csatorna, egyre több globális ellátási lánc szakad meg. Többek között az IKEA svéd lakberendezési cég is figyelmeztetett, a baleset hatással lehet az áruellátásra. De több helyen fogytán van a WC-papír is.
A börtönök 113 százalékos túlzsúfoltságát 95 százalékra vinné le a kormány szeptember végére.
Kína Hupej tartományában létrehozott szuperszámítógép olyan lesz, mintha 400 ezer nagyteljesítményű számítógép dolgozna egyszerre.