Japán azt kéri Kínától, hogy hagyjon fel az anális koronavírustesztekkel
Több japán utas is panaszkodott a megalázó eljárás miatt. A múlt héten amerikai diplomatáktól vettek mintát a vitatott módon.
Több japán utas is panaszkodott a megalázó eljárás miatt. A múlt héten amerikai diplomatáktól vettek mintát a vitatott módon.
hvg.hu
Már az első dózis is véd, a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája esetében hónapok eltelte sem jelent problémát.
hvg.hu
Az ismert idegsebész rövid videóban agitál a kínai oltás mellett, korábban az orvosi kamarától etikai vizsgálatot kért azon kollégái ellen, akik szerinte elbizonytalanítják az embereket a keleti vakcinákban.
hvg.hu
A lap rejtett kamerás felvételeket készített kaszinókban, ahol zsúfoltságot és maszkot rosszul viselő vendégeket talált.
hvg.hu
Négy megyében már ötezer fölött jár a 100 ezer lakosra jutó koronavírusos fertőzöttek száma a járvány kezdete óta, az északi területeken a vírus jóval fertőzőbb, brit variánsa okozhatja a magasabb esetszámot. A csúcsidőszak ráadásul még odébb van, a kérdés az, az egészségügyi rendszer bírja-e a terhelést a következő időszakban.
Kutatók szerint felboríthatja a vércukorszint szabályozását a fertőzés.
hvg.hu
Amióta megkezdődött a tömeges oltás, Szerbia minden nemzetközi összehasonlítás szerint az első pillanattól kezdve ott van a világ élvonalában. Ennek persze megvannak az egyáltalán nem titokzatos okai, írja szerzőnk.
Kókai Péter
Duda Ernő szerint az mRNS-alapú oltások keverhetőek a vektorvakcinásokkal.
hvg.hu
Több mint 6 ezer embert ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
A pedagógusok erősen szkeptikusak a keletről érkező oltóanyagokkal kapcsolatban.
hvg.hu
Az orvosoknak azt javasolják, hogy ne használják Covid–19-re a hidroxiklorokint, mert nincs hatással a betegségre. Korábban Donald Trump és Jair Bolsonaro is csodaszerként tekintett a gyógyszerre.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország rendkívül jó érzékkel kezelte a járvány első fázisát.
hvg.hu
Váradi József szerint a légitársaság az egyik "ritka reménysugár" a befektetők számára.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hétfő este kilenc óra óta él a rendelet.
MTI
A felhasználók büntetőpontokat kaphatnak. Ha valaki ötöt összegyűjt, törölhetik a fiokját.
MTI
Másfél hete az egyik koalíciós partner megvétózta a beszerzésről szóló tárgyalások megindításához szükséges határozatot, mostanra az első szállítmány már meg is érkezett Kassára.
MTI
Ausztriában – Volarlberg kivételével – csak az éttermek kerthelyiségei nyithatnak ki húsvét előtt, továbbá engedélyezik az ifjúsági sporttevékenységet szabadtéren, de a részvétel feltétele a negatív koronavírusteszt lesz.
MTI
Budapest vezetése szerint oltani, oltani, oltani kellene, ehhez segítséget is ajánlottak.
hvg.hu
Egyelőre azt sem tudni, hogy lehet-e fesztivált szervezni nyáron, és hogy beoltják-e addigra a bulizni vágyókat.
hvg.hu
A magyarországi óvodák három százaléka van zárva.
hvg.hu