A stadionokban, a szurkolói zónákban és kocsmákban is sokan jártak azok közül, akiket néhány nappal a skót válogatott meccsei után koronavírus-fertőzöttként diagnosztizáltak.
Követeljenek az ellenzékiek most, júliusban azonnali és teljes lezárást, totális karantént – vagy ne jöjjenek azzal szeptemberben, hogy a buta magyar felelőtlen volt a nyáron. Vélemény.
A harmadik hullám lecsengése után még eksztázis van, egyelőre korai lenne tanulságokról beszélni – állítja Örkény Antal, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára, az MTA doktora. A kutató szerint a magyar társadalomnak fel kell ismernie, hogy a kormány politikai haszonszerzésből átlépett bizonyos gazdasági és magánéleti határokat. A felborult világrendben azt viszont lehetetlenség megmondani, ki lesz a válság politikai győztese az identitáskérdésre rárepülő Fidesz és a kormányt negligáló ellenzék közül.
Ha minden a terv szerint halad, októberre három új gyógyszer forgalmazását is engedélyezheti az Európai Gyógyszerügynökség, amik segíthetnek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében.
Sokan elveszítették szeretteiket, megélhetésüket, és a problémák megoldását a kábítószerben keresték – állapítja meg a World Drug Report friss jelentése, mely szerint különösen a szegényebb országokban riasztó a helyzet.
Alig pár nap és az egész EU-ban kötelező lesz elfogadni az uniós Covid-igazolványt. A hvg.hu összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodnia, ha utazni szeretne. Van azonban egy rossz hírünk: mindenképpen kapkodni fog, aki a közeljövőben utazna, mert a magyar rendszer még mindig nem működik.
A nagyvárosi létből falusi magányba menekülő, ám ott romantika helyett a hétköznapokkal szembesülő főhős történetében a koronavírusos idők lenyomatát adja az egyik legismertebb kortárs német írónő, Juli Zeh új regénye.
A CEU klímakutatója személyes tragédiaként élte meg azt, hogy nem tudtak hatékonyan kommunikálni tudósként a hatalmat gyakorlókkal, a nyugati demokráciák pedig rosszul vizsgáztak a járványhelyzetben.