Az idősek és az egészségügyisek oltásában is elmaradt az EU a várakozásoktól
Márciusra a 80 évesnél idősebbek, illetve az egészségügyben dolgozók a 80 százalékát akarták beoltani a koronavírus ellen. Nem sikerült.
Márciusra a 80 évesnél idősebbek, illetve az egészségügyben dolgozók a 80 százalékát akarták beoltani a koronavírus ellen. Nem sikerült.
hvg.hu
Az összecsapásban több rendőr megsérült, egy tüntető pedig rosszul lett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A nap végén megmaradt koronavírus elleni oltóanyagokra első körben több mint 400 ezren regisztráltak.
hvg.hu
Más tempóban reagálnak a bejelentett nyitásra a boltok.
hvg.hu
A virológus szerint túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, de a nyitásnak még nincs itt az ideje.
hvg.hu
A Qatar Airways Dohába tartó gépén mindenki, még a személyzet is be volt oltva.
hvg.hu
Még nem bizonyított, hogy az oltások a vírus terjesztését is megakadályozzák. Az viszont biztos, hogy az utazás ilyen korlátozása méltánytalan azokkal szemben, akik valamiért még nem kaphattak védőoltást.
hvg.hu
A Statista beszédes infografikáiból sok minden kirajzolódik. Például az is, miben hunynak el egy-egy ország lakói.
hvg.hu
A miniszterelnök vélhetően arra gondol, hogy rövidesen elérjük a 2,5 millió beoltottat.
hvg.hu
Teltházas volt a Texas Ranmgers és a Toronto Blue Jays hétfői baseball-meccse.
hvg.hu
A szlovák szakemberekhez került oltóanyag ráadásul nem egyezik azzal, amit a brit Lancetnél vizsgáltak.
hvg.hu
A zenész hat hétig küzdött a betegséggel, fulladásos halálközeli élménye is volt.
hvg.hu
Rosszul adhatták meg a második oltás időpontját, ezért küldtek haza embereket. Az operatív törzs hangsúlyozta, nem függesztették fel az oltásokat az AstraZenecával.
hvg.hu
A védettséggel rendelkező lakosság indítja újra a gazdaságot – írja keddi közleményében az MKIK.
hvg.hu
A MOK szerint a transzparencia is a járvány elleni küzdelmet szolgálja.
hvg.hu
Koronavírus elleni oltás vagy a gyógyulást igazoló dokumentum kell ahhoz, hogy külföldiek Mekkába mehessenek zarándoklatra.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos szerint egyelőre semmi jele nincs annak, hogy túl volnánk a harmadik hullám tetőzésén.
hvg.hu
Egy olasz lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, főleg fiatal beoltottak között magasabb az agyi trombózis esetszáma, mint várnák.
hvg.hu
Az volt a bűne, hogy hat után vett vizet.
hvg.hu
Húsvétkor alig teszteltek, és viszonylag kevés áldozatot jelentettek, de az oltásokkal az ünnep alatt is jól haladtak.
hvg.hu