Szeretettel Pozsonyból: Itt sem veszik túl komolyan a jogállamiságot
A szlovákiai politika és közélet továbbra is groteszk és abszurd, de közben egy példátlan iskolai vérengzés rázta meg az ország lakóit.
A szlovákiai politika és közélet továbbra is groteszk és abszurd, de közben egy példátlan iskolai vérengzés rázta meg az ország lakóit.
Lovász Attila / Pozsony
Az aktív fertőzöttek száma ezer alá csökkent.
hvg.hu
Két nőnél mutatták ki a fertőzést.
hvg.hu
A veszélyhelyzet megszűnése után a járványügyi bevetési egység fog részt venni az elsődleges feladatok végrehajtásában. Az egység vezetője egészen széles körben intézkedhet, látogatási tilalmat, kijárási tilalmat, területlezárást, és kijárási korlátozást is rendelhet.
MTI
Eddig több mint 436 ezren haltak meg világszerte koronavírusban.
MTI
Óriási bajban van a vendéglátás, de azért akadnak már érdekesnek tűnő kilábalási kísérletek. A külföldi turisták visszatérése és állami segítség nélkül viszont tovább romolhat a helyzet.
Pálmai Erika
„Az első csatát megnyertük, ez a győzelem a zsákban van” – így értékelte a koronavírus elleni védekezés első ütemének végét Orbán Viktor. De a védekezés során a miniszterelnök több csatát is felvállalt, aminek a célja egyértelmű volt: politikai ellenfeleivel próbált meg leszámolni.
Tóth Richárd
A reggel 9 és 12 óra közötti korlátozás már nem szolgálja az eredeti célját.
hvg.hu
A német klub csődvédelmet kért.
MTI
Hálásak, hogy az intézményben holland koronavírusos betegeket láttak el akkor, amikor a járvány túlterhelte a holland intenzív osztályokat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A maszkviselés kötelező a repülőgépeken, a légiutas-kísérők sem a megszokott egyenruhában várják az utasokat.
hvg.hu
Az áruházlánc egyik londoni üzlete előtt százméteres sor alakult ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Már a pót-pótköltségvetés készül Németországban, a hiány a gazdaságmentő programok forrásigénye miatt emelkedik. Tavaly még 20 milliárdos többlettel zárult az év.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Még vizsgálják a járvány miatt bevezetett távoktatás tanulságait, de pár információt már elcsepegtetett a köznevelési államtitkár arról, mit tartanának meg a tantermen kívüli digitális munkarendből.
hvg.hu
A kabinet kész küzdeni a győri egységért – közölte Orbán Viktor.
MTI
A koronavírus-krízis közepette egyre optimistább a világ az Ipsos 27 országot vizsgáló kutatássorozata alapján, de Magyarország kilóg a sorból.
hvg.hu
Legalább 79 ember megfertőződött a Hszinfadi nagybani piacon. A hatóságok mindenkit arra kérnek, aki az elmúlt két hétben ott járt, hogy maradjon otthon.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök eredetileg 8 ezer lélegeztetőgépet akart, Szijjártó Péter bőven túlteljesítette a tervet.
hvg.hu
Vakcina nélkül gyakorlatilag nulla az esélye, hogy a világból eltűnjön a koronavírus – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Kemenesi Gábor virológus. A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa – aki a Koronavírus Kutató Akciócsoportnak is tagja – a járványügyi védekezésről úgy fogalmazott: most füstöl az avar, de ha lazul a figyelem, leéghet az erdő. Ezért bármilyen nehéz, most nem javasolja a horvátországi nyaralást.
531 munkás érkezik a lengyel Gliwicze városából Észak-Franciaországba – közölte a Peugeot vezetősége még múlt csütörtökön. Szombatra azután meggondolták magukat: inkább hazai munkavállalókat vesznek fel. Mi történt?
Lengyel Miklós