Az idősek vásárlási sávjának nincs nyoma, a maszkviselés marad
Szerda éjjel a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet.
Szerda éjjel a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet.
hvg.hu
Több szomszédos vagy közeli országban is tetőzött a koronavírussal megfertőződött emberek száma a szerdai jelentések szerint. Kínában a járvány második hullámától tartanak, emiatt ezernyi légijáratot töröltek. Egy németországi húsüzemben több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak.
MTI
Több mint hatvanan haltak meg egy nap alatt az országban.
MTI
Megugrott a fertőzöttek száma azután, hogy az országban több helyen is enyhítettek a korlátozásokon.
MTI
A koronavírus miatt sok gyerek maradhat idén tábor nélkül, becslések szerint a nyári napközi és ottalvós programok 20-25 százalékát törölhették. A táborszervezők szabadtéri programokkal, fertőtlenítőállomásokkal készülnek, a szülők viszont egyelőre szívesebben küldik napközis programokra a gyerekeket. Az idei szezonban az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak, sok szervező ezért „minimalista táborral” készül.
A brit trónörökös az ízeket sem érzi még rendesen.
hvg.hu
Sokkal inkább egymással és magukkal vannak elfoglalva az ellenzéki pártok, mint a Fidesszel.
hvg.hu
A köztársasági elnök azt a jogszabályt is szignózta, amellyel Orbán Viktor lényegében ismét különleges felhatalmazást kapott.
hvg.hu
Nincs több tájékoztató, de ezt a nyilvánosság nem nagyon fogja megérezni.
hvg.hu
A szerdai volt az operatív törzs utolsó sajtótájékoztatója. A miniszterelnök is megemlékezett róla.
hvg.hu
A veszélyhelyzet végével egy korszak lezárult.
hvg.hu
Az orosz elnök minimalizálta a személyes érintkezéseket, de vannak, akikkel találkozik. Őket mind fertőtlenítő oldattal mossák le, mielőtt Putyin közelébe kerülnének.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A vakcina hagyományosan nem jó üzlet, most mégis sok cég rohamtempóban, nagy kockázatokat bevállalva fejleszti a koronavírus oltóanyagát. Az ígéretek szerint nem akarnak nyerészkedni, sőt nyereséget se nagyon, legalábbis amíg a járvány tart.
Áprilisra az autók fele eltűnt az utakról a járvány miatt, az autópályamatrica-értékesítés a töredékére esett vissza az előző évhez képest.
hvg.hu
Egy ideig meleg ételt sem fognak felszolgálni a járatok egy részén.
hvg.hu
Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét – állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei.
MTI
Az is látható, hogy a családi házaké a főszerep.
hvg.hu
Ahogy egy nappal korábban, szerdán is egy új fertőzöttről és két elhunytról számolt be a koronavírus-járványról tájékoztató oldal.
hvg.hu
Egy nap leforgása alatt 155 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma a világon.
MTI
Míg a WHO főigazgatója üdvözölte a bejelentést a gyógyszerről, addig amerikai orvosok egyelőre még szkeptikusak a bejelentéssel kapcsolatban.
MTI