Közelít a 2 millióhoz a koronavírus-fertőzöttek száma
A SARS-CoV-2 okozta betegség már 119 686 halálesetet okozott világszerte.
A SARS-CoV-2 okozta betegség már 119 686 halálesetet okozott világszerte.
MTI
A hitelesek mintegy 20-30 százaléka élt már a törlesztés folytatásának lehetőségével, főleg az egy kölcsönt fizetőkről van szó.
MTI
MTI
hvg.hu
A külügyminiszter szerint már majd 47 millió maszk megérkezett.
MTI
MTI
hvg.hu
A koronavírus-járvány odacsapott a szektornak, a fizetéseket is csökkentik a légitársaságnál.
hvg.hu
Június helyett augusztusban tartják meg a rendezvényt.
hvg.hu
Ők az intenzív osztályt is elhagyhatták már – jelentette be Müller Cecília. De a járvány felszálló ágban van. Élőben az Operatív Törzs tájékoztatójáról.
hvg.hu
Napjaink egyik legjelentősebb sztártörténésze szerint a mostani járvány az Európai Unió nagy tesztje is, ha pedig a tagállamok nem működnek együtt a válság leküzdésében és bezárkóznak, az megnehezíti a leküzdését. A koronavírus idején a vallási tekintély helyébe a tudományos tekintély lépett, és ez így is marad – véli.
hvg.hu
A megajánlott jegyet több iskolaigazgató is szorgalmazta, de a korábbi tervekből ez hiányzott.
MTI
MTI
hvg.hu
A szuperolcsó számítógépeiről ismert Raspberry a tervek szerint három hónap leforgása alatt 250 ezer darabot gyártana a Raspberry Pi Zeróból, hogy minél olcsóbban és minél gyorsabban lehessen lélegeztetőgépeket készíteni.
hvg.hu
Két kutatás is folyik a kérdés tisztázására, addig azt kéri az Egészségügyi Világszervezet, hogy csak az eredeti céljára, vagyis a tuberkulózis megelőzésére használják a vakcinát.
hvg.hu
Kiderült, hogy egy 15 hónapos gyermeknél is pozitív lett a koronavírusteszt, két testvérét és szüleit is vizsgálták, náluk egyelőre nem mutatták ki a fertőzést, de a végső eredmény szerdán érkezik.
hvg.hu
A nyílt levelet Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak és oktatási akciócsoportnak címezték a Lauder-gimnázium végzősei. Abban nemcsak problémákat sorolnak, hanem konkrét javaslatokat is tesznek.
hvg.hu
A turizmusért felelős egyiptomi minisztérium az elmúlt években sokat tett az ország turizmusának erősítéséért, de a koronavírus-járvány most nekik is keresztbe tett. Hogy a volt és leendő turisták továbbra se távolodjanak el Egyiptomtól, a 3D-bemutatókhoz használható Matterporttal feltérképezték az egyik legismertebb egyiptomi fáraó sírhelyét.
hvg.hu
Úgy tűnik, hogy a Francia Nagydíjat is elhalasztják, miután Emmanuel Macron módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját. Az FIA volt elnöke szerint nincs értelme megrendezni a csonka szezont.
MTI
MTI
hvg.hu
Brazil tudósoknak sikerült dokumentálniuk, miként támadja meg a vírus a sejteket, hogy aztán abban elszaporodva tovább terjedjen a fertőzés.
hvg.hu
A cég átfogó intézkedéscsomag bevezetésével venné elejét a koronavírus-járvány üzemen belüli terjedésének.
hvg.hu
Bill Gates szerint nem a koronavírus-járvány az utolsó, amely megtörténik velünk, de az utolsó lehet azok közül, melyekre nem készültünk fel eléggé.
hvg.hu
Tizenhárom újabb életet követelt hétfőn az új koronavírus okozta betegség Magyarországon. Az Egyesült Államokban pedig 23 ezren haltak bele a járványba. Kövesse itt a COVID-19-járványról szóló legfontosabb híreket!
hvg.hu
Elsőre köptetőt kapott Sátoraljaújhelyen a gyerek, másodjára már antibiotikumot. Végül a nyíregyházi kórházban derült ki, hogy koronavírussal fertőzött.
hvg.hu