Ha kézmosásról van szó, a nőket nem érheti kritika
Egy néhány évvel korábbi kutatás eredménye szerint a nők alaposabbak kézmosáskor, mint a férfiak. Utóbbiak nem ritkán hazudnak is, ha megkérdezik, mostak-e kezet.
Egy néhány évvel korábbi kutatás eredménye szerint a nők alaposabbak kézmosáskor, mint a férfiak. Utóbbiak nem ritkán hazudnak is, ha megkérdezik, mostak-e kezet.
hvg.hu
Görögországban már meglépték.
T. R.
Az ausztrál kormány komolyan veszi az izolációt, a luxusszállodába zárt emberek azonban nem teljesen elégedettek az intézkedésekkel.
hvg.hu
A munkanélkülivé váló brit dolgozóknak a kormány fizeti ki bérük akár 80 százalékát. Várhatóan így lesz ez a légitársaság embereinek esetében is.
hvg.hu
A múlt század elején kitört spanyolnátha-járvány adatait elemző kutatók szerint azokban a városokban, ahol már korán és általános izolációt rendeltek el, valamint megelőző intézkedéseket hoztak, a betegség halálozási aránya 30-50 százalékkal alacsonyabb volt a többi városhoz képest.
MTI
A gyerek a múlt héten hunyt el, most lett meg a teszteredménye.
hvg.hu
A koronavírus-járvány kitörése nyomán megszaporodott álhírek miatt leginkább két ország okolható egy uniós jelentés szerint.
hvg.hu
Nem járt külföldön, se nagy társaságban, mégis megkapta a koronavírust Barta Sylvia. A TV2 időjósa azonnal értesítette betegségéről a munkahelyét, és szigorú karanténba vonult. Még férjével és kislányaival sem érintkezik.
hvg.hu
A Zoom videokonferenciás alkalmazás működését vizsgáló kiberbiztonsági kutatók szerint a program hibáit kihasználva lehetőség van a felhasználók windowsos belépési adatainak megszerzésére.
hvg.hu
Mesterséges intelligenciával működő kicsiny szenzort fejlesztettek izraeli tudósok az új koronavírus okozta Covid-19 korai diagnózisára, egy másik izraeli kutatócsoport a kórházi szobák gyors fertőtlenítésére dolgozott ki új, UV-sugárzáson alapuló módszert.
MTI
A klub vezetői megkérdezték a mentősöket, hogy pontosan mire lenne szükségük a munkájukhoz, és gyorsan be is szerezték.
hvg.hu
Az új vizsgálatok adatai szerint csütörtökre 585-re ugrott a koronavírusos esetek száma Magyarországon. Ez 60 új igazolt fertőzést jelent a szerdai állapotokhoz képest. A felhatalmazási törvény elfogadása nemzetközi szinten is egyre nagyobb hullámokat vet. Folyamatosan frissülő cikkünkben mindent megtalál a járványhelyzetről.
hvg.hu
A koronavírus-járvány kitörése óta Magyarországon is emberek tízezrei kényszerültek otthon maradni. Ez változatos kihívások elé állít mindenkit, de szerencsére a digitális technológiának köszönhetően ma már sokkal több lehetőségünk van az otthoni munkavégzésre, tanulásra és a kikapcsolódásra is.
Samsung
A The Daily Show műsorvezetője diktátorozva beszél a magyar miniszterelnökről, és arról, mire tanított meg minket a koronavírus.
hvg.hu
Újabb halálesetről számoltak be a kormányzati tájékoztatási oldalon.
hvg.hu
Az egészségügyi dolgozók bántalmazását is szigorúan fogják büntetni.
MTI
Egyre türelmetlenebbül várják a diákok és tanárok, mi lesz az idei érettségivel. Egy, a helyzetre rálátó forrás a hvg.hu-nak azt mondta, a kormány ezen a héten bejelentheti a döntést. Nagyon sok forgatókönyv szóba jöhet.
Windisch Judit