Ismét használható a bajánsenyei és a kétvölgyi határátkelő
Március közepe óta zárva tartott az összes átkelő a magyar-szlovén határ északi szakaszán.
Március közepe óta zárva tartott az összes átkelő a magyar-szlovén határ északi szakaszán.
MTI
Az elemzőcég szerint az európai GDP akár 40 százalékkal zuhanhat.
hvg.hu
A 33 éves John Swaller a hűtőpultra többször rá is lehelt egy boltban a Missouri keleti részén fekvő Cuba nevű városkában.
MTI
Eddig 1900 ember halt meg az államban.
MTI
Az IRC globális segélyszervezet szerint már egy 30 millió eurós pénzalapból meg lehetne tenni az elengedhetetlen lépéseket.
MTI
MTI
hvg.hu
Előbb a jegyzőről derült ki, hogy fertőzött, majd Dézsi Csaba Andrásról is. A polgármester tünetmentes, otthonról dolgozik tovább.
hvg.hu
Isztambul ellenzéki vezetője szerint teljes kijárási tilalomra van szükség a járvány megállításához, Erdogan viszont nem így látja.
MTI
15 másik munkatárson is elvégezték a tesztet, de ők nem kapták el a betegséget.
hvg.hu
Hatvanezret rendeltek, az első ötezret már ki is szállították.
MTI
MTI
hvg.hu
600 ezer ember került karanténba, még dolgozni is cask engedéllyel mehetnek. Hivatalosan csak három megbetegedés történt, az érintett Jia egyetlen városában.
hvg.hu
Talált-süllyedt játékra kényszeríti a kórházakat a kormányzat: amelyikbe egy fertőzött személy besétál, az járványügyi központtá alakul. Az intézmények igyekeznek felkészülni a legnehezebb napokra, ám az akadozó ellátás sok helyen indulatokat vált ki – írja a csütörtöki HVG.
HVG
Nehéz helyzetbe hozza a koronavírus a hajléktalanellátó rendszert is, a is túlzsúfolt szállókon a járvány miatt most még kevesebb a hely. A kormány úgy reagált: hamarosan bemutatják az ország történetének legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét.
hvg.hu
Washington és Brüsszel szerint is túlzó az időbeli korlát nélküli jogkorlátozás.
hvg.hu
A Tesla és SpaceX cégek első embere a szállításért sem kér pénzt. Elsősorban amerikai kórházaknak segít a nem mindennapi akcióval.
hvg.hu
Virológusokat kérdeztünk arról, hogy a tüdőre veszélyes ózon mennyire hatékony fegyver a koronavírus elleni harcban, beszéltünk a mentősökkel és ózongenerátorral lefertőtlenítettünk egy autót.
A 68 éves Alfa Saadu 40 évet dolgozott a brit egészségügyben.
hvg.hu
Százezrek sorsa dől el ezekben a hetekben, az elkövetkezendő egy-két évet pedig egy parlamenti kontroll nélkül működő válságkezelő szuperszervezet határozza majd meg.
HVG
A budapesti amerikai követség arra kéri a kormányokat, hogy tartózkodjanak az alapvető emberi jogok és szabadságok megsértésétől és tartsák tiszteletben a sajtószabadságot.
hvg.hu
Már a döntés előtt is abban bízott Botka László, hogy a kormány visszavonja a polgármesterek kezét megkötő javaslatát. A délután felvett interjúban a szegedi polgármester arról beszélt, hogy a központosítás veszélyeztette volna az emberek életét a járvány idején, majd nem sokkal később a kormány kihátrált az indítvány mögül. A városvezető reagált a koronavírusos szegedi rektor esetére, de azt is mondta, hogy ilyen időkben összefogásra van szükség.
hvg360
Az olasz polgári védelem közzétette a koronavírusjárvány szerdai adatait. Még mindig nagyon sok a fertőzött és a halott.
hvg.hu