Ha ezt Karl Marx (a békebeli Közgázon végzettek számára Marx Károly) megérhette volna – sóhajthatnak fel a szívük mellett a politikai elkötelezettségüket is a bal oldalon hordók azon intézkedések láttán, amiket a kormányok az utóbbi napokban sorra bejelentenek. Mert azt láthatná, hogy

a kapitalizmus elért a fejlődés azon fokára, amikor megszületett a szocializmus, és ehhez nem is kellett forradalom – elég volt egy járvány.

Mint a Világ rovat körképéből kiderül, a polgári európai kormányok magáncégek helyett vállalják át a munkavállalók bérének részleges kifizetését, a költségvetésből öntik a pénzt a gazdaságba, néhol korábban csak idealista marxisták által szorgalmazott jóléti intézkedéseket hoznak. És két ország is bejelentette, hogy kész állami tulajdonszerzéssel is a megrendült vállalatok segítségére sietni: Németország, ahol Marx született, és Nagy-Britannia, ahol elhunyt.

Ha a Fókuszban rovatban azt olvassuk, mit tett eddig a magyar kormány, miközben a szomszédos országok mindegyike kivételes intézkedésekkel próbálja megakadályozni, hogy a munka hada ne legyen kénytelen kimasírozni a gyárakból, mert megszűnik az állása, egy másik, szintén dús arcszőrzetű Marx képe ugrik be. Mégpedig Grouchóé, aki aranyköpései egyikében megjegyezte: „Most akkor kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?” Mert Orbán Viktor ugyan azt üzente, hogy senki nincs egyedül, de mégis úgy érezheti magát az, akinek a csődközelben lévő munkáltatója nem tudja eldönteni, a negyedév zárásával elküldje, vagy várja meg, mi lesz a jövő héten ismertetendő történelmi gazdaságmentő tervben.

Az is a Fókuszban összeállításából derül ki, hogy hihetünk a szemünknek: a miniszterelnök a járványügyi helyzetre tekintettel megkapta a parlamentben azt a kivételes felhatalmazást, ami

még az egypártrendszerben is elképzelhetetlen volt,

s erősítheti azt a képet magáról, hogy ő a hős, ki csak népének él. Az egykori Hazafias Népfrontra emlékeztető névleges pártszövetségbe tömörült Fidesz és KDNP képviselői akár dalolva meg is fogadhatták volna: „Utadra lépünk, te vezess tovább!” Rákosi Mátyás volt, aki legutóbb a Budavári Palotába álmodta magát, de neki nem sikerült felköltöznie oda, mint annak, aki most puritán, szó szerint kolostori körülmények között folytatja munkáját az egykori karmelita kolostor épületében – ad történelmi leckét a Szellem rovat.

Az e heti HVG több cikkéből is kiderül, hogy a koronavírus-járvány által megterhelt egészségügy viszont nem a szép új világ szocializmusának gyümölcseiből részesül, hanem a létezőben ragadt. Ott, ahol az orvosokat és az ápolókat nem fizetik meg – nem úgy, mint a rendkívüli időszakra fizetést duplázó Szlovéniában –, s megfelelő eszközökkel sem látják el, hanem a hivatástudatukra apellálnak. A hála viszont ezúttal nem paraszolvenciában, hanem jólelkűen küldött pizzában és más ételben mutatkozik meg.

A munka és az élet tere sokunknak kényszerűen újra egy, ahogy az volt 150 évvel ezelőttig, a gyáripar kialakulásáig – tudjuk meg a Portréban bemutatkozó Pléh Csapa pszichológus-nyelvésztől. S ha már kénytelen-kelletlen bezárkózott, kedves Olvasónk, akkor a biztos hozzáférés érdekében fizesse elő a HVG-t papíron vagy interneten, játsszon a Szellem rovatban ajánlott társasjátékokkal, nézze a 60 éve egy csapásra klasszikussá vált Kifulladásig című filmet. S ha vége a karanténnak, énekelhetjük: „Már termelnek újra a gyárak, / A gépben feszít az erő.”

A szerző a HVG vezető szerkesztője