Koronavírusos lett a prágai állatkert egyik gorillája és két oroszlánja
Az igazgató szerint vélhetően a személyzettől kapták el a vírust.
Az igazgató szerint vélhetően a személyzettől kapták el a vírust.
Az oltóanyaggyár körülbelül 6,7-7 milliárd forintba kerül majd.
Több óvodai csoport és iskolai osztály is karanténba került, a földhivatal pedig bezárt. Egyre több a 14 éven aluli beteg, és kórházban ápoltak száma is emelkedik.
A miniszterelnök szerint minden lélegeztetőgépre szükség lesz.
A harmadik hullám emelkedő szakaszában vagyunk, a járványügyi intézkedéseket pedig március 15-ig fenntartják.
Az oltóanyag külföldi értékesítésével foglalkozó orosz állami befektetési alap már januárban közölte, hogy benyújtották a kérelmet, erről azonban nincs igazolás az Európai Gyógyszerügynökségnél.
Komoly mennyiségű brit vakcina bukkant fel a feketepiacon, négyszeres áron kínálják azokat a kormányoknak.
Egyetlen nap alatt 483 ember került kórházba koronavírus-fertőzés miatt.
A tanulmány eredményét szerdán mutatták be az Egyesült Államokban.
Az elmúlt 24 órában 31 519 új esetet jelentettek, amire november óta nem volt példa.
Volt olyan nap, amikor öt fiatal beteget veszítettek el. A nővérek a végkimerülés határán dolgoznak.
Az önkormányzatok megismerhetik a vakcinát elutasítók nevét, személyi számát, címét és telefonszámát. Így akarják oltásra ösztönözni a lakosokat.
Egy dán kutatásban 2155, brit variánssal fertőzött beteget vizsgáltak.
A vakcinaszállítmányok késése miatt nehezen halad az oltás az országban. San Marinóban munkaszüneti napnak nyilvánították csütörtököt, hogy minél több embert be tudjanak oltani.
Csak az elmúlt tíz napban 3 millióan kaptak az oltóanyagból.
Egy friss jelentés szerint a bűnözői csoportok még egyes egészségügyi beszerzéseknél is feltűntek, igaz, a zsarolást és az uzsorakölcsönt visszafogták a pandémia alatt.
Az amerikai cég oltóanyaga egydózisú, és nem kell hűtve tárolni vagy szállítani.
A miniszterelnök ismét járványügyi szakemberekkel tárgyalt.
4353 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
A Süddeutsche Zeitung úgy ítéli meg, hogy a világ, de főként Európa most érkezett el a járvány legveszedelmesebb pillanatához.