Úgy tűnik, nem lesznek nézők a bolgár–magyar Eb-selejtezőn
Bulgáriában meghatározatlan ideig minden mérkőzést zárt kapuk mögött játszanak.
Bulgáriában meghatározatlan ideig minden mérkőzést zárt kapuk mögött játszanak.
Az eBay úgy döntött, nem hagyja tovább, hogy bizonyos eladók a koronavíruson nyerészkedjenek, és inkább módosította a vonatkozó szerek és eszközök árusítására vonatkozó szabályokat.
Bill Gates alapítványa fejlesztette ki.
Egy újabb iráni diák és az idős férfibeteg felesége is megfertőződött a koronavírussal, így már kilenc embert kezelnek Magyarországon. Vesztegzár ugyan nincs nálunk, de a karanténban nőtt a szigor. Folyamatosan bővülő hírfolyamunkban minden újdonságot megtudhat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.
Az orvosok és a járványügyi szakemberek mellett néhány fejlesztő is úgy gondolta, megpróbál segíteni a koronavírus-járvány terjedésének lassításában.
Az új koronavírus okozta megbetegedés, a COVID-19 halálos áldozatainak száma 19-re emelkedett Franciaországban.
Romániában betiltották az ezer fősnél nagyobb tömegrendezvényeket, ezért a Facebookon adott koncertet Falusi Mariann.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt.
Egy nap alatt újabb 64 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a járvány kezdete óta ez volt a legnagyobb napi emelkedés. A fertőzöttek száma 273.
A francia csokikészítő mosolyt akar csalni az emberek arcára a nehéz időkben.
A kormány döntése értelmében a koronavírus-járvánnyal érintett észak-olasz városokból érkező járatok nem szállhatnak le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.
Világszerte jegybanki monetáris intézkedésekkel és költségvetési források felszabadításával igyekeznek mérsékelni és ellentételezni a koronavírus-járvány gazdasági aktivitást fékező következményeit.
A kórházak egészségügyi dolgozóit is arra kérik: lehetőség szerint ne utazzanak el - hangzott el az operatív törzs vasárnapi ülését követő tájékoztatón. Az irániak - úgy tűnik - nem tűrik jól a karantént, Észak-Olaszországból pedig nem fogad Magyarország több járatot.
Eddig összesen 105 427 fertőzöttet jelentettek világszerte, akik közül 3583-an vesztették életüket.
Vasárnap reggelig 104 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust.
Az utasok választhatnak a visszatérítés vagy a jóváírás között.
A katolikus egyházfő, aki a koronavírus olaszországi terjedése miatt nem személyesen, hanem videóban üzent a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, a fertőzöttekhez és a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz való közelségét hangoztatta.
Az országban, ahol Kínán kívül a legtöbben kapták el, "háborút" indítottak a kórokozó terjedése ellen.
A szervezők a központi állami ünnepség lefújása után döntöttek így.