Eddig 147 esetben fordultak járványpanasszal az ombudsmanhoz
Tavaly még a maszkviselés volt a "sláger", 2021-ben viszont az oltás, az oltási sorrend és az igazolvány uralta a panaszokat.
Tavaly még a maszkviselés volt a "sláger", 2021-ben viszont az oltás, az oltási sorrend és az igazolvány uralta a panaszokat.
Csúcson az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma.
A magas halálozási arány az immunológus szerint azt mutatja, hogy a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van.
Le is kordonozzák a járművek első részét.
Az oltási kampány hatására Nagy-Britanniában folyamatosan és jelentős ütemben javulnak a járványügyi adatok. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül.
Ha csak az első oltások számát nézzük, megelőztük Máltát.
Kezdi jobban érezni magát, ha minden jól megy, lassan elhagyhatja a covid-osztályt.
A résztvevők a belépés előtt teszteltették magukat, az eseményen pedig maszkot kellett viselniük.
Több mint 70 színház és szervezet csatlakozott a Csiky Gergely Színház "Köszönjük nektek, veletek vagyunk!" elnevezésű kampányához, amelynek célja, hogy növelje az oltakozási hajlandóságot.
Nyilván még 1500 beteget is el tudunk helyezni ágyakon, amelyeket kinevezünk intenzíves ágynak, de ez nem jelenti azt, hogy a páciens valódi intenzív terápiában fog részesülni. A létező egészségügyi dolgozók tartalékai már elfogytak. Ha valóban valahol vannak még titkos tartalékok, akkor itt az ideje, hogy előkerüljenek ezek" - mondta az ATV híradójának Daróczy Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Hétfő éjfélig regisztrálhatnak a bölcsődei dolgozók is a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra. Az oltás a bölcsődei dolgozók számára is önkéntes, viszont számukra is előfeltétel az előzetes regisztráció – erősítette meg szombaton a családokért felelős tárcanélküli miniszter.
Az amerikai szankciókat okolta az iráni elnök szombaton az állami tévé adásában azért, hogy nem érkezik elegendő koronavírus elleni vakcina az iszlám köztársaságba.
Megteltek a Semmelweis Egyetem klinikáin a kismamák számára létrehozott oltópontok.
Jól láthatóan kell közölni a boltok bejáratánál, hányan lehetnek bent.
Az intenzív osztályokon dolgozó német orvosok szerint azonnali szigorú intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az intenzív osztályok túlterheltsége. A figyelmeztetés az után hangzott el, hogy a tömeges tiltakozás hatására a német hatóságok visszavonták a húsvéti lezárást célzó terveket.
Facebook-oldalán kelt ki a szakszervezet ellen a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A taxis cégek szerint sokan hívnak bérautót azért, hogy kilógjanak a karanténból bevásárolni. Mások a PCR-tesztre mennek taxival - írja a 24.hu
Horvátországban májusban megkezdődhet a turisztikai dolgozók koronavírus elleni oltása - jelentette be Nikolina Brnjac turisztikai miniszter szombaton.
Máris legalább félezer nyári tábort meghirdettek, pedig még nem is biztos, hogy a koronavírus-járvány lehetővé teszi a gyerekek fogadását. A szülőket arra biztatják, hogy jelentkezzenek, mert ha mégsem indulnak el a táborok, visszafizetik nekik az előleget. Lehet találni 300 ezerért nyelvi, 50 ezerért katonai tábort, de 20 ezerért elérhető számos napközis tábor is.
A buszok felszereltsége megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek.