#koronavírus





A szakértő tanácsai:
 

A szakértő tanácsai: "Engedjük meg a gyerekeknek, hogy féljenek a koronavírustól"

A járványhelyzet nemcsak a felnőtteket, hanem a fiatalokat, köztük az egészen pici gyermekeket is megviseli. Sokan a nagyszülők egészségért aggódnak, mások a digitális oktatás miatt bizonytalanok, a legtöbben pedig azért szoronganak, mert nem találkozhatnak a barátaikkal és az osztálytársaikkal. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelki segélyvonalán is megszaporodott a koronavírus miatti hívások száma, de a szakembereik szerint nem az a fontos, hogy mindentől megvédjük a kicsiket, hanem hogy mellettük legyünk és a maguk nyelvén elmagyarázzuk nekik, mi történik.








Ha Kínában szabad lenne a sajtó, talán nem alakult volna ki a világjárvány
 

Ha Kínában szabad lenne a sajtó, talán nem alakult volna ki a világjárvány

Ha a pekingi kormányzat nem ellenőrzi és cenzúrázza a kínai médiumokat, az ország lakossága sokkal hamarabb értesülhetett volna a koronavírus okozta veszélyekről. Ezzel több ezer életet lehetett volna megmenteni és talán el lehetett volna kerülni a világjárványt is – állítja az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet, amely számokkal és tényekkel is alátámasztja érveit.

hvg.hu hvg.hu