Elmarad az Ozora fesztivál
A szervezők már 2022-re készülnek.
Ez az egyetlen, befejezett regény, amely az író halála után kiadatlan maradt.
A konkrét verseibe az aktuálpolitika kevéssé szűrődik be, de a hangulatára rányomja a bélyegét – mondja Závada Péter a HVG-nek adott interjúban.
Harvey Weinstein után a filmipar újabb nagyhatalmú producere kényszerült visszavonulni: Scott Rudinról évtizedek óta tudta mindenki, hogy a valaha volt egyik legrosszabb főnök, de a munkatársakhoz vágott laptopok, telefonok és üvegtálak történetei megmaradtak sör melletti anekdotáknak. Mostanáig.
A különkiadás az HBO Maxon debütál május végén.
Az együttes legutóbbi lemezén szereplő Megölni engem című szám klipjében Mucsi buszsofőrt, a gitáros Sidi rég eltemetett hullát, a dobos Fejes pedig csak egy fejet játszik.
Május végén kezdődik az Ideje moziba menni fesztivál – végre megint érdemes lesz beülni a nézőtérre.
Egy, a könnyűzene megújításáról szóló konferencián Demeter Szilárd azt is hangsúlyozta, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökségen keresztül az idei évben 5 milliárd forintot tudnak majd pályázaton kiosztani.
A Cotton Club Singers, a Concerto Budapest és az LGT slágereket játszó Zenevonat is fellép az augusztus 17. és 21. között megrendezendő fesztiválon.
Az énekes azt nyilatkozta: noha megkapott mindent, amire vágyott, mégis hihetetlenül levert és depressziós volt, így ki akart ugrani egy barcelonai hotelszoba ablakán.
Da Vinci Salvator Mundijától kezdve Rembrandt Öreg férfi karosszékben című képén át Rubens Fiatal lány portréjáig számos kép szerzőségével kapcsolatban merültek fel kételyek. Ezekből mutatjuk be a leghíresebb eseteket 5x1 percben.
Herendi Gábor filmrendezőnek az elmúlt két évben hat filmjét kaszálta el a filmintézet, a rendező politikai okokat sejt a háttérben.
Egy film tette híressé, és most egy szerelmi vallomással is felérő olasz játékfilm mutatja be a Vespa történetét.
A Nike logóját páncélba ütő kovácsnő, David Bowie-ra koreografált középkori tánc, lovagi torna a Queen zenéjére. A Lovagregény jól összekutyulta az épp csak maga mögött hagyott 20. századot a 14. századdal, és mégsem valami rémes dolog jött létre belőle. Sőt, máig ez az egyik legszórakoztatóbb és legszerethetőbb kosztümös film.
A Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti.
Az eucharisztikus kongresszus zárómiséjét fogja a pápa pontifikálni.
A frissen megválasztott nemzet színésze beszorult egy liftbe.
A Hadd lássuk a kezeket! című riportfilmben zenészek, koncert-és fesztiválszervezők beszélnek arról, mennyire szeretnék, ha újraindulna az élet. Abban is egyetértenek, hogy ehhez a minél nagyobb áltoltottság a kulcs.
Végre szólóénekesként is bekerült a clevelandi Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Járókelők történeteit gyűjtik egy különleges szék segítségével egy budapesti parkban – ez a Körforgó történet. A Deutsche Welle riportja.