Jöhet az év végi pénzeső, még csak az éves terv 76 százaléka az államháztartási hiány
Csak novemberben 190,9 milliárd forint hiány jött össze, de így is épphogy túl vagyunk az éves előirányzat háromnegyedén.
Csak novemberben 190,9 milliárd forint hiány jött össze, de így is épphogy túl vagyunk az éves előirányzat háromnegyedén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utalja a pénzt.
Jövőre. Elfogadták az új költségvetést.
A karácsonyi jutalomosztáskor van, aki több pénzt vihet most haza, mint korábban, de az eddig kiugró fizetést kapók rosszul járnak – pontosította korábbi nyilatkozatát Pikó András józsefvárosi polgármester.
Az első polgármesteri ígéretet, hogy november 15-ig ne legyenek kilakoltatások, egy eset kivételével sikerült megvalósítania Pikó Andrásnak, aki most szembesült azzal, hogy a kerületben minden évben, minden közalkalmazott 13. havi fizetést kapott. Ettől az évtől kezdve azonban ez is másként lesz. Itt is, akárcsak a fővárosi önkormányzat cégeinél, feltűnt Atkári János. Interjú.
Wintermantel Zsolt szerint 9 milliárd forintos plusszal adta át a kerületet utódjának, ha pénz hiányzik onnan, akkor azt másnak kell visszatennie.
Magyarország nem teljesítette a költségvetési ajánlásokat a brüsszeli testület szerint.
Összesen 7 milliárd forintnál is többet csoportosítottak át erre a célra, pénzt vontak el tanuszoda-fejlesztési programtól is.
Összességében több mint húszmilliárd forinttal ugrott meg a tárca költségvetése.
A kormány egyetlen határozatával mintegy 80 milliárd forintot (az évi összes költségvetési kiadás 0,4 százalékát) csoportosított át tartalékból és uniós gazdaságfejlesztési programoktól, de a Magyar Közlönyben megjelent táblázatból nem mindenütt derül ki, pontosan mire.
A pénzt két részletben kapják meg a reformátusok.
A jegybank a rendkívül laza monetáris politikával tudatosan gyengíti a forintot – fejtegette Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki nem lát „aranykort”, csak erősen prociklikus gazdaság- és monetáris politikát.
"Nehéz feladata van az új olasz kormánynak, mert úgy kell növekedést ösztönöznie, hogy közben betartja a szabályokat" – hangsúlyozta Mario Centeno, az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsának elnöke, aki részt vett egy gazdasági tanácskozáson a Comói-tó partján Olaszországban.
Miközben Matolcsy György Magyar modell 2.0-ról értekezett, Varga Mihály pénzügyminiszter mindössze hét pontban fogalmazta meg a teendőket, megjegyezve, hogy tervezgetésekben erősebb a kormány, mint végrehajtásban. Viszont „stabil, kiszámítható” árfolyamot szeretne látni.
Már a kabinetirodától is érkezhet forrás.
Az egészségügyi és az oktatási alrendszer szomjazza a reformot, nagy kérdés, hogy mire költ a kormányzat majd.
Drámai mértékű a hiány, a bevételek nem elegendők a minimális fejlesztésre sem.
Sokkal több jutott látványberuházásra és a határon túlra is.
Bőséggel jut pénz az orosz többségű Nemzetközi Beruházási Banknak.
GDP-arányosan a jóléti kiadásokat csökkentette a Fidesz-kormány a leginkább 2010-hez képest.