szerző:
Balla Györgyi

Az első polgármesteri ígéretet, hogy november 15-ig ne legyenek kilakoltatások, egy eset kivételével sikerült megvalósítania Pikó Andrásnak, aki most szembesült azzal, hogy a kerületben minden évben, minden közalkalmazott 13. havi fizetést kapott. Ettől az évtől kezdve azonban ez is másként lesz. Itt is, akárcsak a fővárosi önkormányzat cégeinél, feltűnt Atkári János. Interjú.

hvg.hu: Nem láttam a biciklijét a bejárat előtt, mi történt?

Pikó András: Ma a 99-es busszal jöttem, délután esni fog.

hvg.hu: Megszokták már a józsefvárosiak, hogy a polgármester velük buszozik?

P.A.: Igen, túl vagyunk a mézesheteknek azon a részén, amikor rácsodálkoztak arra, hogy mivel jár a polgármester. Az, hogy elérhető vagyok, hogy megszólíthatnak az utcán, nekik és nekem is fontos.

©

hvg.hu: Mi a helyzet a hivatali apparátussal, tart még a csendes háború, vagy azért már gördülékenyebben mennek a dolgok?

P.A.: Tart, de nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Meggyőződésem, hogy azok, akik itt vannak, alapvetően dolgozni és nem háborúzni akarnak. Persze akadnak fura és kicsit megmosolyogtató dolgok, például amikor valaki veszi a fáradságot és lefilmezi, hogy éppen beszállok egy autóba, ehhez nyilvánvalóan kell egy belső információ.

hvg.hu: Sokan mondtak fel a hivatalban a megválasztása után?

P.A.: Olyan sokan nem, az önkormányzati cégeknél volt jelentősebb felmondás, a Józsefváros újságot, illetve a két holdingunk igazgatóságát érintette. Utóbbinál sajátos volt a rendszer: a szakmai vezetők az igazgatótanácsban is tagok voltak, a munkaviszonyukat megszüntették, de az igazgatótanácsi megbízásukat megtartották. Ezen a helyzeten nagyon nehezen lendültünk túl, sokáig nem láttam tisztán, mi a helyzet ezeknél a cégeknél.

©

hvg.hu: És ma már tisztán látja?

P.A.: Még tart az informatikai átvilágítás. Ha ezzel végzett az a csoport, amelyiket megbíztuk a feladattal, akkor okosabb leszek. Az biztos, hogy ez egy átpolitizált működésű önkormányzati hivatal volt, és ez a két cég működésén is érezhető volt:

a vagyongazdálkodást és a városüzemeltetést összevonták egy nagy holdingba, megdupláztak állásokat, funkciókat, messziről szaglott, hogy egyfajta kifizetőhelyként használják, a szakmai munka kárára.

A Józsefváros újságnál pedig biztos, hogy olyan dolgok történtek, amiket nagyon nehéz törvényes keretek között elhelyezni.

hvg.hu: Mire gondol?

P.A.: Az összes számítógépről letörölték az adatokat. Feltételezhető, hogy winchestert is elvittek. Önmagában már ez is felháborító, de amit személyesen is nehezen viselek, hogy megfosztottak bennünket a kommunikációs lehetőségünktől. Nagyon sokáig nem fértünk hozzá az önkormányzati honlaphoz, mert nem tudtuk a belépési kódot. A Facebook-oldalunkat konkrétan eltulajdonították úgy, hogy a korábbi adminok átnevezték a Józsefváros oldalt, most a Facebook közép-európai központjánál próbáljuk elérni, hogy visszakapjuk. Ezek felvetik a bűncselekmény lehetőségét, ügyvédek dolgoznak az ügyön, valószínűleg feljelentést fogunk tenni.

©

Az, hogy a lakókkal most nem tudunk közvetlenül kommunikálni, baj. Mondok egy példát: a Nemzeti Közművek gázrekonstrukciós munkát végez Józsefvárosban, ilyenkor mindig lutri, hogy mit találnak az épületekben. Két olyan önkormányzati házunk is van, ahol nem biztos, hogy karácsonykor lesz fűtés. Kiderült, hogy teljesen szétrohadt a falakon belül a gázvezeték, noha az a két önkormányzati ház kívülről úgy néz ki, mint egy mintaház. A külső homlokzati felújításokra ugyanis sokat költöttek, ez a politikai marketing szempontjából fontos volt a Fidesz számára, el lehet vele adni a szlogent, hogy Józsefváros újjáépül – csak közben belül esik szét az egész.

hvg.hu: Választási programjának egyik sarkalatos pontja volt a lakhatás, mi lesz most ezzel?

P.A.: Az első intézkedésem az volt, hogy leállítottuk a november 15-ig végrehajtandó kilakoltatásokat, de volt egy, amit nem tudtam megakadályozni: valaki eladott egy önkormányzati bérlakást saját tulajdonaként egy idős férfinek 8 millió forintért. Kiderült, hogy ez a ház egy beruházó által igénybe vett területen van, és már sorra költöznek ki a lakók, illetve helyezik el őket máshova, és amikor ehhez az idős férfihoz értek, kiderült, hogy ő jogcím nélkül lakik ott, hiszen nem bérlő. Ki kellett üríteni az épületet, a bácsi az utcára került. Jött hozzánk, hogy csináljunk valamit, ő egy áldozat. És tényleg az volt, mert egyrészt az a hölgy, aki eladta neki a lakást, a lakásmaffia-történetekből ismert volt, másrészt a rendszerben senki sem tudta, hogy ez a lakás milyen állapotban van, ki lakja, lakják-e egyáltalán. A bácsit végül egy szoba-konyhás lakásban tudtuk elhelyezni.

hvg.hu: Ön a kampányban több bérlakást ígért, mire az előző polgármester azt mondta, a meglévők közül sok lakhatatlan, bontásra ítélt, a rendbetételük évente 1 milliárd forintba kerülne. Ezeregyszáz önkormányzati bérlakás van a kerületben, lehet-e azt tudni, hogy ebből mennyit kell felújítani, mennyibe fog ez kerülni és miből fizetik ki?

P.A.: Atkári Jánost kértem meg arra, hogy tekintse át a költségvetésünket, illetve az önkormányzat anyagi helyzetét. Olyan előterjesztést várok tőle, amiből kiderül, mekkora mozgástere van az önkormányzatnak. Csak ezután fogok tudni erre válaszolni.

hvg.hu: Hogyan jutott eszébe Atkári János?

P.A.: Ajánlották, és én felkértem. A szakértelme aligha kérdőjelezhető meg.

hvg.hu: Miről szól a megbízása és meddig tart?

P.A.: Arról, hogy megmondja, meddig nyújtózkodhatunk. Kifejezetten olyan embert kerestem, aki két lábbal áll a földön. Atkári János ugyanúgy, ahogy Tarlós Istvánnál, itt is egy évet vállalt. Megbízása részben politikai megfontolás is, nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy a költségvetésben legyen néhány olyan „lufi”, amit egy forrás- vagy támogatásmegvonással, esetleg egy jogszabály átírásával egyszerűen ki lehet pukkasztani, nem szeretném nehéz helyzetbe hozni az önkormányzatot. Arra nem számíthatunk, hogy ha baj van, biztosan kisegít bennünket a kormányzat, éppen ezért nekünk feszesebb költségvetésben kell gondolkodnunk, mint egy fideszes vezetésű önkormányzatnak. Cserébe viszont nem kell egy csomó olyan mindenre költenünk, mint nekik, például ügyvédi megbízásokra.

©

hvg.hu: Nem tartott attól, hogy Atkári János beemelésével támadási felületet ad?

P.A.: Ő a Demszky-éra főpolgármester-helyettese, gazdasági vezetője volt, emiatt lesznek, akik támadják. Nekem ő vitathatatlan szaktekintély, akiről nem is gondoltam, hogy számára egy kerületi költségvetés megalkotása izgalmas kihívás lehet. Leültünk beszélgetni és kiderült, hogy őt is izgatja ez az egész, és nagyon sok mindenben egy húron pendülünk abban a tekintetben, hogy mit gondolunk egy önkormányzat gazdálkodásáról.

Most szembesültem például azzal: a kerületben évek óta az a szokás, hogy 13. havi fizetést kapnak az önkormányzati dolgozók, óvónők, bölcsődei dolgozók, védőnők, körülbelül kilencszáz ember. Próbálunk takarékosan működni, egy csomó mindenre nem költeni, amire korábban futotta. Nyilvánvaló, sokkal népszerűbb polgármester lennék, ha azt mondanám, ahogy tavaly, úgy idén is lesz 13. havi fizetés az önkormányzat bölcsődéiben, óvodáiban vagy a rendelőintézetében.

hvg.hu: Miért, nem lesz?

P.A.: Megnézzük, hogy mennyi pénzünk van és ehhez mérten kapnak majd a dolgozók juttatást karácsony előtt. Sok vállalathoz képest még így is nagyon szép összegre számíthatnak, de korántsem akkorára, mint korábban. Két részre osztottuk a juttatást, az első, nagyobbik felét idén karácsony előtt megkapják, és ha marad pénzünk, és azt nem kell másra költeni, akkor a juttatás másik felére visszatérünk 2020 elején.

hvg.hu: Első intézkedései egyikének nem a legnépszerűbb.

P.A.: Két dolgot kellett szem előtt tartanom: az egyik az, hogy egy polgármester nem rohangálhat csak a saját népszerűsége után, egyensúlyban kell tartania a költségvetést is. A másik, hogy ezek az emberek a legkevésbé megfizetettek, noha a legfontosabb munkát végzik, ezért azt nem tudtam volna elképzelni, hogy ne kapjanak semmit. Az, amit most adunk nekik, nem 13. havi fizetés lesz, hanem egy olyan elismerés az egész éves munkájukért, amit megérdemelnek. Ezért még idén megpróbálok eljutni minden érintett helyre, hogy személyesen indokolhassam meg számukra a döntést.

©

hvg.hu: Mit szólt ehhez a stábja? Hogy ez aztán a politikai marketing?

P.A.: Az első reakció az volt, hogy minek megyek oda, de ha egy vezető nem tudja megindokolni a döntéseit, és gyáva ahhoz, hogy szembenézzen azok következményeivel és az azt elviselőkkel, akkor szerintem nem jó vezető. Nagyon hiányzik a mai politikából a nehéz döntésekbe való őszinte beleállás képessége.

hvg.hu: Lehet, csakhogy az előző polgármester azt mondta, hogy 13 milliárd forint van a kasszában, nem kell aggódni.

P.A.: Ez a 13 milliárd forint nem szabadon felhasználható pénz, már most látszik, hogy előre lekötötték.

hvg.hu: Mire?

P.A.: Ez az audit elkészülte után mondható meg pontosan.

hvg.hu: Lesznek még ehhez hasonló fájdalmas döntések?

P.A.: Ilyen horderejű már nem lesz.

hvg.hu: Mégis miről szólnak azok a szerződések és megbízások, amelyeket eddig sikerült átnézni?

P.A.: Például arról, hogy kommunikációra, PR-ra összesen 300 millió forintot költöttek egy évben, ezt én elfogadhatatlannak tartom, ez egészen biztosan kevesebb lesz. És tudok még mondani néhány ilyen tételt: ilyen a gépjárműparkunk működése, fenntartása: volt olyan vezető, aki személyes célokra is használt egy önkormányzati autót, és hivatali gépkocsija is volt. Aztán nagyon sokat, 30-50 milliós tételeket költöttek reprezentációra, kommunikációra vagy propagandára és ügyvédekre. Nem költöttek viszont olyan szakmai tudásra, amire nekem szükségem van.

hvg.hu: Antikorrupciós programot ígért, azt, hogy tiszták lesznek a közbeszerzések. A NER-t hogyan lehet majd megkerülni Józsefvárosban?

P.A.: Iratnyilvánossággal, civil és szakmai kontrollal például. Erre is biztosan kell pénzt költeni, mondok egy példát: egy olyan digitális platformra, amelyre minden, a polgárok számára fontos iratot ki tudunk rakni, ahol kommunikálni lehet a hivatallal, ha kell, petíciókat indítani vagy jogszabályokat véleményezni, sok pénz kell. Remélem, hogy rövidesen lesz egy cselekvési tervünk a legjobb antikorrupciós szervezetek ajánlásával, aztán meglátjuk, mire lesz lehetőségünk. Az biztos, hogy a legfontosabbal fogjuk kezdeni: a közbeszerzéseink átláthatóságával. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója azt mondta, más kerületben, például a 13.-ban, nagyon jó tapasztalataik vannak, a beruházásoknál, több százmilliós megtakarításokat tudnak elérni, tehát ennyivel kevesebbe kerülhet egy beruházás egyszerűen csak azért, mert műszaki, jogi és más szempontból ez egy ellenőrzött folyamat a közbeszerzés. Ha ezeket mi is kevesebbért tudjuk megoldani, akkor másra is több pénz jut majd.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Időt kérnek a gimnáziumok igazgatói

Időt kérnek a gimnáziumok igazgatói

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Ki kellett menteni egy nőt a Dunából a Boráros térnél

Ki kellett menteni egy nőt a Dunából a Boráros térnél

Tömörre kalapált új versekbe szivárog be a múlt Gergely Ágnes kötetében

Tömörre kalapált új versekbe szivárog be a múlt Gergely Ágnes kötetében

Doku360: "Az életemnek volt két fele, amit fallal elválasztottam"

Doku360: "Az életemnek volt két fele, amit fallal elválasztottam"

Rendelőbe ment lopni a hatvani nő, de egyből lebukott

Rendelőbe ment lopni a hatvani nő, de egyből lebukott